Élet-Stílus

GM: a vezetőség is áldozatokra kényszerült

Az amerikai General Motors-nál a felére csökken Rick Wagoner elnök-vezérigazgató javadalmazása, 30-50 százalékkal más magas szintű vezetőké, valamint feleződik az osztalék, és csökkennek azok a pénzek is, amit nyugdíjjáradékként fizetnek a dolgozóknak.

A döntést a részvényesek kényszerítették ki, illetve fogadták el (például osztalékuk megvágását első alkalommal 1992. óta) élükön Kirk Kerkoriannal, a multimilliárdos nagyrészvényessel, aki mintegy 10 százaléknyi GM-pakett birtokosa, a GM vezetőség fő tanácsadója, és aki szerint mindenkinek áldozatot kell hozni a járműgyártónál a szükséges átalakítások miatt. Ezeket a tavalyi éves 8,5 milliárd dolláros cégveszteség indokolja.

Elemzők szerint lényegében jó döntések születettek most a GM-nél, csak kicsit megkésve. Egyebek között emlékeztetnek a Fordnál végrehajtott nadrágszíj meghúzásokra, melyek kapcsán Bill Ford elnök-vezérigazgató már tavaly májustól lemondott a fizetéséről, amíg a “tartós eredményesség” időszaka nem köszönt be a vállalatánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik