Élet-Stílus

Gyurcsány és Orbán a megnyitón

admin
admin

2006. 02. 01. 00:05

A miniszterelnök a Budapest Kongresszusi Központban rendezett ünnepségen kiemelte, hogy feltűnt egy új filmes csapat, amelyik nyilvánvalóan olyan dolgokra lesz képes, mint a korábbi nagy generációk. Hozzátette: jó lenne, ha vigyázni tudnánk erre a fantasztikus művészetre, és azokra az emberekre, akik megteremtették, mert “ők kicsikét mi is vagyunk”.

Gyurcsány Ferenc szerint a mostani termés ígéretes, változatos. Mint fogalmazott, izgul az alkotókért, hogy szerethessük ezeket a filmeket, időnként kinevethessük magunkat általuk, de a végén mégiscsak mondhassuk, jók a kérdések és izgalmasak a válaszok.

Bozóki András kulturális miniszter Nepp József rajzfilmrendezőnek átadta a legrangosabb magyar filmszakmai elismerésnek szánt kitüntetést, a Magyar Mozgókép Mestere elismerést.

A mozgóképtörvény megtette hatását

Grunwalsky Ferenc, az MMK kuratóriumának elnöke szerint a mozgóképtörvény megtette hatását, a magyar film háttere, finanszírozása kiszámíthatóbbá vált, és az alkotók a nehéz, változó körülmények ellenére be tudták váltani ígéreteiket. Az idei mustrán több film látható, mint korábban bármikor. Mint fogalmazott, a filmszakmában, ahol csak közösen lehet túljutni a nehézségeken, nincs sértődés, kirekesztés, bár “anyázás szép számmal akad”; a hajó megy tovább.

Grunwalsky Ferenc hangsúlyozta: miközben a világon a mozik látogatottsága 20-25 százalékkal visszaesett, ugyanez a mutató a magyar alkotások esetében nőtt. Tavaly 1,2 millió, idén a szemléig 1,5 millió volt a nézőszám. “Védjük az alkotókat, kivétel nélkül mindegyiket” – mondta a szakember.

Szabó István múltja nem befolyásolja a Szemlét


Nepp József rajzfilmrendező az életműdíjjal. Fotó:MTI

Koltai Lajos operatőr-rendező méltatta azokat az alkotókat, akiknek Életműdíjat adományoztak; az elismerést a napokban elhunyt Agárdy Gábor színművész, Dargay Attila animációs filmrendező, György István filmrendező és Szalontai Árpádné naplóvezető kapta. Koltai Lajos arra hívta fel a hallgatóságot és a filmes szakmát, hogy tekintse ünnepnek a szemlét, amelyet időnként megpróbálnak szétzúzni. “Tartson össze bennünket a szeretet továbbra is” – mondta.

Janisch Atilla, a szemletanács elnöke arra kérte a közönséget, ne engedje elterelni figyelmét az alkotók életének jelenéről. Véleménye szerint a történtek miatt is jó, hogy az öttagú játékfilmes zsűriben három külföldi szakember kapott helyet. Mint mondta, azokat “nem fogja annyira érdekelni ez”, bár úgy gondolja, hogy a két másik magyar tagot sem fogja befolyásolni. Janisch megjegyezte, nem volt “ízléses” egy ilyen volumenű rendezvény előtt a feltáró cikket megjelentetni, a közzététel időpontja “nem lehet véletlen”. A rendező úgy látja azonban, hogy ez “nem tudja tönkretenni” a szemle hangulatát, azon dolgoznak legalábbis, hogy ez ne történjen meg.


Jancsó nem haragszik barátjára. Fotó: MTI

Szomjas György Magyar Filmművészek Szövetségének főtitkára úgy ítélte meg, hogy ez ügyben egységes a filmszakma. A játékfilmes zsűri majdani döntése kapcsán reményét fejezte ki, hogy szakmai döntés születik, ezt kérik a testület tagjaitól, s véleménye szerint a külföldi tagok “megfelelő távolságból” tudnak majd határozni. Arra a kérdésre, szóba került-e a Rokonok visszavonása a versenyből, Szomjas György közölte: a szervezők részéről semmilyen korrekció nem vetődött fel, és az alkotók sem jeleztek ilyen szándékot. A szövetség főtitkára szintén úgy látja, hogy a feltáró cikk időzítése “nem volt szerencsés”, hiszen lehetett tudni, hogy filmünnep következik.

Minden eddiginél gazdagabb termés

A mustra versenyprogramjában 103 alkotás – 24 nagyjátékfilm, 28 kísérleti és kisjátékfilm, 39 dokumentumfilm és 12 tudományos-ismeretterjesztő film – szerepel. A február 7-ig tartó szemlét Szabó István Rokonok című filmje nyitotta meg; a Móricz Zsigmond azonos című regényéből készült alkotást a nyitó ünnepségen vetítették le. A premieren a rendező is jelen volt, aki legutoljára a 90-es évek elején forgatott Magyarországon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.