Élet-Stílus

Kincsvadászat diplomáciai konfliktusokkal

Komoly diplomáciai konfliktus, egy újabb „tengeri csata" és egy fenyegetően közelítő spanyol őrhajó lett a következménye annak, hogy a brit kormány megbízásából egy amerikai cég nekilátott felszínre hozni az 1694-ben Gibraltár partjainál elsüllyedt Sussex hadihajót.

A konfliktus forrása minden bizonnyal az az egyes becslések szerint mai értéken számított 4 milliárd dollárnyi kincs, melyet az 300 éve elsűllyedt Sussex rejt.

A brit kormány által megbízott amerikai cég, az Odyssey Marine Exploration immár egy évtizede kutatja a Gibraltár partjainál elsüllyedt hajókat, ahol több mint három éve minden eddiginél nagyobb értékre bukkantak: állításuk szerint ugyanis megtalálták azt a hadihajót, amelyet a britek – a spanyolokkal, a hollandokkal és a svédekkel szövetségben – indítottak útnak a savoyai hercegség felé.

A hajó egy flottát vezetett, ám titkos rakományként igen jelentős összegű pénzt is magával vitt: a címzett a savoyai herceg volt, akit ily módon próbáltak volna rávenni arra, hogy a nagyhatalmi törekvéseivel az európai hatalmi egyensúlyt felborítani szándékozó Franciaországot támadja hátba.

A hajó Gibraltár partjainál viharba keveredett, és rakományával, valamint – két fő kivételével – személyzetével együtt elsüllyedt. A Sussex felderítésére már sok kísérletet tettek, ám sokáig nem járt eredménnyel egyik sem. Csakhogy az amerikai vállalkozás jó háromnegyed éve bejelentette: az angol kormányzattal folytatott tárgyalásokat követően felszínre hozzák a három éve megtalált hajót.

Egy igen, egy nem

A roncsok felszínre hozatala és tulajdonjoga kezdetben nem okozott konfliktust: a spanyol vizeken található roncsok kiemeléséhez a spanyol kormány is hozzájárult 2005 júliusában, ám a munkák decemberi megkezdését követően nem sokkal már másként látták a spanyolok a helyzetet. A spanyol külügyminisztérium ugyan valóban engedélyezte az ásatásokat, ám a Gibraltár partjait ellenőrző andalúziai kormányzattól nem érkezett engedély, ráadásul a megállapodásban megjelölt andalúz szakértő sem felügyeli a munkákat.

Az ásatásokat végző cég hajóját múlt csütörtökön az Odyssey Marine Exploration sajtószóvivője szerint veszélyesen és fenyegetően megközelítette az andalúz parti őrség Guardia Civil nevű hajója, a spanyol kormányzat pedig felszólította a céget a munkák felfüggesztésére. Ezen túlmenően diplomáciai jegyzékváltásra is sor került, ami a konfliktus viszonylagos komolyságáról tanúskodik. Egy Trafalgarhoz hasonló tengeri ütközettel ugyan nem kell számolni, ám a mostani konfliktus így is jelentősnek tűnik: az amerikai cég a brit kormány védelmét kérte, és a fenyegetések miatt kutatóhajóit átmenetileg ki is vonta a területről.

Veszélyes kiemelés

Hogy pontosan ki is hibázott az ügyben, az egyelőre nem látható tisztán, ám az eddig bevett gyakorlat szerint a tenger mélyén található hajómaradványok vagy kincsek azt az országot illetik meg, amelynek a felségjezése alatt hajózott. A spanyol sajtó mégis immár hetek óta a Sussex üggyel foglalkozik, ráadásul helyi környezetvédő aktivisták is hallatják immár hangjukat: kisebb hajóikkal ők is megközelítették az amerikai kutatóhajókat, majd andalúz zászlókat bontottak ki és kalózoknak titulálták a The New York Times jelentése szerint a kutatóhajó személyzetét.

A környezetvédők szerint a tengerek mélye komoly veszélybe kerül, ha egyszer nekiállnak kiásni a hajóroncsokat: az immáron természetes környezetté vált roncsok között ugyanis igen sok halfajta telepedett meg, az élővilágot a mostanihoz hasonló kutatások teljesen felborítják.

Aggodalmának adott hangot egyébként a legnagyobb brit régészeti szervezet, a Council for British Archeology is: szerintük kétséges, hogy kit is illet meg a hajóroncs, ráadásul a felszínre hozatal a mai technikai felszerelésekkel még mindig veszélyesnek tűnik. Az 1000 méter mélyen fekvő roncsokhoz robotokat küldenének le, ám a mai távirányítási technológiával valóban csak darabjaiban lehetne kiemelni a hajóroncsot, ami komoly károsodásokat okozhat a leletben.

További ötszáz hajóroncs Gibraltár partjainál

Ezen túlmenően gondot okoz az is, hogy Gibraltár partjainál majd félezer további hajóroncsot azonosítottak eddig. Ezek a hajók a Sussex felszínre hozatalakor szintén sérülhetnek, vagy akár meg is semmisülhetnek, márpedig régészeti értelemben a Sussex-nél jóval becsesebb leletek is lapulnak a tenger fenekén: spanyol, angol, egyiptomi, görög és bizánci hajókon kívül azonosítottak egy főníciai hajót is, amely a Kr.e. 5. századból származik.

A spanyol kormányzat csak akkor engedélyezi a mostani ásatások folytatását, amennyiben a kutatást végző cég beszerzi az andalúziai kormányzattól is a megfelelő engedélyeket, illetve amennyiben egy adalúz szakértő felügyeli a munkákat. A dolgok jelenlegi állása szerint így újabb tengeri ütközetre ugyan nem kell számítani, ám azt senki sem tudná egyelőre megjósolni, hogy mi lesz a konfliktus vége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik