Élet-Stílus

Építőipari nívódíjas lett az Erzsébet Királyné Háza

Már több mint száz éve épült annak a háznak az elődje, amely a 2005. évi Építőipari nívódíjat elnyerte a többlakásos lakóépület kategóriájában. A díjat évente ítéli oda három hazai szakmai szervezet, az ÉVOSZ, a Magyar Építőművészek Szövetsége, és az Építéstudományi Egyesület tagjaiból álló bírálóbizottság.

A 15 lakásos társasház beruházója és generálkivitelezője, a Quadrat Kft, tervezője a Gerencsér Építésziroda Kft. A IX. kerület Viola u 50. szám alatti épületet Erzsébet Királyné Házának nevezték el, mert a tizenöt lakásos újépítésű társasház története visszanyúlik a XIX. századba. A ház homlokzata több mint, száz esztendeje áll.

A rendszerváltást követően az épület évekig üresen állt, végül életveszélyessé vált. Tulajdonosa a Reparatrix rend úgy döntött, hogy eladja telket. A vevő a IX. kerületi tömb rehabilitációban 1989-től folyamatosan résztvevő Quadrat Kft lett, amely hamarosan kiírta a tervpályázatot egy társasház megvalósítására. Az akkori nyertes, Gerencsér László „Kézimunkás házként” jellemzi a tervezést, mivel a ház régi és új elemeinek összehangolása másfajta munkát jelentett, mint a teljesen új építmények létrehozása. Az utcai homlokzat eredeti falként maradt meg, a többit viszont pinceszintig visszabontották, az udvari részeket pedig teljesen újként valósították meg.

A külső szemlélő számára a ház teljesen különböző külső és belső képe adja az épület rendkívüliségét. A belső udvar lakásainak bejárata nem egy lépcsőházból, hanem egyenként kívülről közelíthető meg. Minden egyes lakás 8-10 négyzetméteres terasszal és dupla balkonajtóval nyílik a szabadba. A díszburkolatos udvar az ősfás templomkerttel határos.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik