Élet-Stílus

Hárommillió alatt a családi Suzuki

Márciusban kezdődik a Suzuki SX4 értékesítése Magyarországon. Az Esztergomban gyártott újdonság első- és összkerék-hajtással, illetve háromféle motorral lesz elérhető. Az SX4 a Swiftnél jóval nagyobb méreteivel családi autónak is alkalmas lehet, bár 270 literes csomagtere ehhez túl kicsi.

Az elsőkerék-hajtású, 1,5 literes benzines modell induló ára információink szerint 2,7 millió forint körül lesz. Ez a 99 lóerős autó válhat a legnépszerűbbé hazánkban, az 1,5 liter alatti hengerűrtartalomnak kedveznek a biztosítási díjkategóriák is. Mivel az SX4 4×4-es hajtáslánccal és 1,9 literes, 120 lóerős dízelmotorral is kapható lesz, a vételár akár 5 millió forintra is felkúszhat ebben a felállásban. A Fiattól átvett dízel elérhető lesz részecskeszűrővel. A középső motorváltozat az 1,6 literes, négyhengeres benzines 107 lóerővel.

Az összkerekes modellek alaphelyzetben csak az első kerekeket hajtják. Egy kapcsolóval kiválaszthatjuk az automatikus 4×4 módot, ilyenkor a hátsó kerekek hajtását elektronika iktatja be a hajtásláncba. Nehezebb terepre tévedve a vezető 50:50 arányú erőelosztást is választhat a két tengely között, de ez a lehetőség csak 60 km/órás sebességig él.

Fotó: Vezess.hu

A Suzuki változat várhatóan kedvezőbb árai miatt a Fiat nem tervezi az SX4-gyel megegyező Sedici forgalmazását hazánkban. Esztergomban évente 60 000 készül majd az új típusból, ennek egyharmada jut a Fiat Sedicire. Az SX4-gyel a Suzukinak nagy tervei vannak itthon, évente 10 000 darab hazai értékesítését tervezik, tehát az összes SX4 egynegyede Magyarországon találna gazdára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik