Élet-Stílus

Megérkezett az űrpor a Földre

Sikeresen földet ért ejtőernyővel vasárnap délelőtt a tervezett időpontban, közép-európai idő szerint 11 óra 12 perckor az amerikai Utah állam sivatagos területén a Stardust (Csillagpor) elnevezésű amerikai űrszonda által aznap reggel útnak indított kapszula, amely a Wild-2 üstökösről gyűjtött, rendkívül értékes űranyagmintát hozott a kutatóknak.

A 385 kilogramm súlyú kutató robotberendezés ellipszis alakú, Nap körüli pályára állt, hogy meg tudja közelíteni a Jupiter közelében lévő üstökös magját. “A kapszula remek állapotban van” – közölte a dugway-i katonai tesztközpontban tartott sajtókonferencián Joe Vellinga, a Lockheed Martin repülős cég projektfelelőse.



“Büszkén mondhatom, hogy hét év és több mint 4,6 milliárd, nagyon nehéz körülmények között megtett kilométer után, a Stardust kapszula a kezükben van” – jelentette ki Andrew Dantzler, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) naprendszerekkel foglalkozó részlegének igazgatója.


“Amikor megláttuk a kinyílt ejtőernyőt, már tudtuk, hogy sikerült” -tette hozzá Tom Duxbury, aki a NASÁ-nál a terv irányítója volt. A NASA űrszondáját 1999. február 7-én bocsátották fel a floridai űrközpontból. A 385 kilogramm súlyú kutató robotberendezés ellipszis alakú, Nap körüli pályára állt, hogy meg tudja közelíteni a Jupiter közelében lévő Wild-2 üstökös magját, és annak csóvájából anyagmintákat gyűjtsön.


A szonda hét év alatt 4,63 milliárd kilométert tett meg, ami több mint tízezerszerese a Föld-Hold távolságnak. Ez az első olyan küldetés, amelynek során egy űrjármű a Holdon túl fogott be csillagport és elsősorban üstökösből származó anyagmintákat. A legelfogadottabb elmélet szerint az üstökösök a 4,5 milliárd éves Naprendszer ősi anyagát tartalmazzák, így tudományos szempontból igen érdekesek az űrkutatók számára.


A tudósok abban reménykednek, hogy az anyagminták elvezetik őket a Naprendszer keletkezésének nyitjára. Az anyagmintát a szonda 2004-ben gyűjtötte össze, és a szemcsék olyan picik, hogy csak mikroszkópon keresztül elemezhetőek. A kávéskanálnyi űranyag tíz évnyi munkát ad a kutatóknak.


Tevékenységüket segítendő a kaliforniai Berkeley egyetem több mint 30 ezer önkéntest toborzott, akik az Interneten keresztül egy nagy teljesítményű virtuális mikroszkóppal vizsgálódhatnak.


A Stardust a Földtől 111 ezer kilométer távolságban indította el a mindössze 46 kilogrammos kapszulát, majd ezt követően véglegesen Nap körüli pályára állt. A kapszula óránkénti 46 660 kilométeres rekordsebességgel érkezett a Föld légköréhez a Csendes-óceán felett. A zuhanást két ejtőernyő fékezte, előbb 32 ezer, majd tízezer méteren nyíltak ki a fékezőernyők, ezt követően a kapszula a sivatagban földet ért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik