Élet-Stílus

Együttműködik a kormány és az ingatlanszakma

Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a Parlamentben a Magyar Ingatlanszövetség, a Magyar Ingatlan Tanács – Magyar Ingatlan Szakmai Szervezetek Országos Szövetsége és tagszervezetei, valamint dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.

A dokumentum fő célkitűzésként az ingatlanszakma tevékenysége minőségének javítását, annak folyamatosan magas színvonalon tartását, és a tisztességes piaci verseny szabályainak megfelelő alkalmazását jelöli meg. A megállapodás aláírásával lehetővé válik a szakmai önszabályozás és önrendelkezés szerepének növelése, és a magas színvonalú szakember-utánpótlás biztosítása.

A dokumentum tartalmazza, hogy a szakmára vonatkozó jogszabályok gyakorlati érvényesülése érdekében a szakképzett egyéni vállalkozók és cégek ilyen irányú tevékenységét figyelemmel kell kísérni, szükség esetén pedig javaslatokat kell kidolgozni az egyes jogszabályok módosítására. Megfogalmazódott az is, hogy a továbbiakban is folyamatosan és teljeskörűen szükséges lehetővé tenni a véleményezési jog gyakorlását, továbbá biztosítani kell a részvételt az egyeztetési fórumokon, bizottságokban.

A megállapodás aláírásával lehetőség nyílik az ágazati bértarifarendszer kialakítására és az érintettek általi elfogadására, továbbá az ellenőrzés és a szankcionálás részletes szabályait is tartalmazó etikai követelményrendszer kidolgozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik