Élet-Stílus

Több mint száz film versenyez a szemlén

Száznégy alkotás indul a 37. Magyar Filmszemle versenyprogramjában – közölte Naszály György sajtófőnök az MTI-vel.

A január 31. és február 7. között megrendezendő filmes mustrán játékfilm kategóriában huszonnégy, 35 mm-es filmre és elektronikára készült alkotás kerül versenybe a nevezett harminchétből. A kísérleti és kisjátékfilmek – idén közös – kategóriájába huszonnyolc alkotást válogatott be az előzsűri; ezenkívül negyven dokumentumfilm és tizenkét tudományos-ismeretterjesztő film képviseli a versenymezőnyt. A tudományos-ismeretterjesztő filmek külön kategóriában és előzsűrivel versenyeztek.

Ebben az évben a versenyben nem induló műveket is levetítik; a látható alkotásokról külön katalógust ad ki a rendezvény programirodája – tudatta a sajtófőnök. Tájékoztatása szerint a 37. Magyar Filmszemle versenyfilmjei között szerepel nagyjátékfilm kategóriában egyebek mellett Bacsó Péter De kik azok a Lumnitzer nővérek? című filmje, továbbá Goda Krisztina Csak szex és más semmi, Hajdu Szabolcs Fehér tenyér, Mundruczó Kornél Johanna és Pacskovszky József Lopott képek című filmje. Ugyancsak versenyez Pálfi György Taxidermia, Pálos György Sztornó, Rudolf Péter Üvegtigris 2., valamint Tímár Péter A herceg haladéka című alkotása.

A filmszemlét Szabó István Rokonok című filmje nyitja meg január 31-én; a nyitóünnepséget – amelyen átadják az életműdíjakat és a Magyar Mozgókép Mestere címet – a Budapest Kongresszusi Központban tartják. A mustrának a Millenáris Park, a Mammut Mozi és az Uránia Nemzeti Filmszínház lesz a helyszíne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik