Élet-Stílus

Kairótól Fokvárosig – kerékpárral

Január 14-én indul a világ leghosszabb kerékpáros túrája, az Afrikát hosszában átszelő Tour d’Afrique. A mezőny négy hónap alatt tíz országot átszelve 11900 kilométert teker. Idén, a túra történetében először, magyar bringás is starthoz áll.

Alig egy hét, és Kairóból útnak indul a világ leghosszabb kerékpártúrája, az Afrikát hosszában átszelő Tour d’Afrique. Stílusos túráról van szó: a mezőny a gizai piramisok lábától startol, a befutó pedig Afrika legdélebbi pontján, a Jóreménység-fokánál lesz. Az egyik az ókori egyiptomi kultúra nagyságát hirdeti, az utóbbi a XV. század nagy hajós felfedezőinek állít emléket. E két végpont között a közel negyven résztvevő tíz országot érintve 11900 kilométert tesz meg.

“Januárban a kellemes egyiptomi télből indulunk, és májusban a meleg dél-afrikai őszbe érkezünk meg. A szervezők három évszaknak megfelelő hálózsákot javasolnak, ugyanis a tikkasztó hőség és a hetekig tartó esős évszak mellett az Etióp-magasföldön éjjelenként akár fagypontban is lehet részünk” – meséli Szanyi Gergő, az idén negyedszerre rajtoló Tour d’Afrique történetében az első magyar rajthoz álló.

A négyhónapos túra nem olcsó mulatság. A nevezési díj 8800 dollár (csaknem 1,8 millió forint), amiért a szervező kanadai Tour d’Afrique alapítvány élelmet, vizet, a csomagok szállítását és négy országban rendőri kíséretet biztosít. Az alapítvány jótékonysági célkitűzése a biciklizés népszerűsítése Afrikában, és a nevezési díjakból biciklikkel támogatja az AIDS-betegeket ápoló orvosokat és nővéreket, hogy két keréken nagyobb távokat bejárva, több beteg szenvedését enyhítsék.

„Naponta 100-120 kilométereket tekerünk, és öt nap bringázást egy pihenőnap követ, általában nevezetességek mellett. A Tour d’Afrique tulajdonképpen verseny, de a hangsúly inkább a részvételen van. Ezért is olyan változatos a mezőny: a 18 éves kanadai ifjak mellett az idei túrára is nem egy hatvanhoz közeledő nyugat-európai nyugdíjas bringás jelentkezett.”

Érdekesség, hogy a mezőny viszonylag nagy hányada dél-afrikaiakból tevődik össze. „Ők Kairóból hazafelé tartanak, én viszont egyre csak távolodok Budapesttől. Érzem, ezzel pszichésen nem lesz könnyű megbirkózni” – vallja be Gergő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik