Élet-Stílus

Felbocsátották a Galileo kísérleti műholdját

Szerdán felbocsátották az európai Galileo navigációs irányítási rendszer első kísérleti műholdját a kazahsztáni Bajkonurból. A Giove-A elnevezésű műholdat Szojuz hordozórakétával állították pályára 23 200 kilométeres magasságban.

A Galileo az amerikai GPS navigációs rendszer európai alternatívája. 2010 végéig 30 Galileo-műholdat állítanak Föld körüli pályára, ezek a műholdak tíz centiméteres pontossággal képesek a helymeghatározásra. Egészében 3,8 milliárd euróba kerül a projekt, amit az Európai Bizottság és az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) finanszíroz.

A Galileo az első olyan navigációs rendszer – szemben az amerikai GPS-szel és az orosz Glonasszal –, amit polgári célokra alakítanak ki, és azt a magángazdaság szereplői működtetik majd. Ezzel együtt a működtetők el szeretnék érni, hogy a rendszer korlátlanul álljon a polgári felhasználók rendelkezésére, vagyis katonai, stratégiai megfontolásokból ne korlátozzák annak elérhetőségét, mint az a balkáni háború idején az időlegesen korlátozott GPS-jelekkel történt.

A szakértők azt várják, hogy mintegy 140 ezer új munkahely jön majd létre a Galileo széles körű, a forgalomirányításban, az autópályadíjak beszedésénél, a biztonságtechnikában történő felhasználása révén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik