Élet-Stílus

Unicef: minden percben meghal egy gyermek AIDS-ben

Minden percben meghal egy AIDS-es gyermek, s a 15 éven aluli fertőzötteknek csak öt százaléka jut megfelelő gyógykezeléshez az Unicef szerint, amely nagyszabású kampányt indított kedden a HIV-vírus által fertőzött fiatalok megsegítése érdekében.

Az ENSZ gyermekalapja riasztó statisztikákat tett közzé, beszámolva arról, hogy a világon percenként eggyel nő a HIV-vírussal fertőzött 15 éven aluli fiatalok száma, míg a 29 éven aluliak közül ugyancsak percenként további négy fertőződik meg az immunrendszert szétziláló betegséggel. Kelet-Európában és Közép-Ázsiában még vészesebb ütemben támad a kór, ötmásodpercenként regisztrálnak egy-egy új AIDS-fertőzöttet a 15-24 éves korosztályban.

Az Unicef új, Együtt a gyermekekért, együtt az AIDS ellen elnevezésű adománygyűjtő és felvilágosító kampányát öt évre tervezik, s fő célja a jelenleg 2,1 millió 15 évesnél fiatalabb AIDS-fertőzött segítése, és a vírus terjedésének a megakadályozása.

A kis betegek mellett az Unicef szerint segítségre szorul csaknem 15 millió olyan gyermek, aki egyik vagy mindkét szülőjét elveszítette az AIDS-hez kapcsolódó betegségek miatt. Riasztó az az adat is, hogy a HIV-pozitív terhes nők alig tíz százaléka részesül olyan kezelésben, amely megakadályozná, hogy a fertőzés a magzatra is átterjedjen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik