Élet-Stílus

Nem indokolt a tömeges oltás

Irányelveket dolgozott ki a madárinfluenza-helyzet kezelésére az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC), ahol azonban jelenleg nem tartják indokoltnak, hogy különleges vakcinával tömegesen oltsanak be embereket.

Az uniós ügynökség igazgatója, Jakab Zsuzsanna szerint egyelőre kifejezetten állategészségügyi kérdésről van szó, a vírus állatok között terjed, emberekre kevéssé veszélyes, és nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy bárki Európában ezt a fertőzést megkapja. Ha mégis, a betegség azokat érintheti, akik közvetlenül foglalkoznak a fertőzött állatokkal, és az ügynökség leginkább erre a lakosságcsoportra koncentrál.

Folyamatosan figyelik a betegség felbukkanásáról érkező jelentéseket, szakértőket küldenek ki – mint például Romániába -, hogy minimalizálják a további fertőzés lehetőségét, és nyomon követik a mintáknak a nemzetközi laboratóriumokban való ellenőrzését.

Az ügynökség kockázatbecslést készített, amelyből egyértelműen kiderül, hogy ennek a madárinfluenzának az emberekre gyakorolt hatása és rizikója rendkívül alacsony, mondhatni azt is, hogy minimális, ha bizonyos óvintézkedéseket az emberek betartanak. Ugyanakkor az európai állampolgárok védelmében kidolgozták a foglalkoztatási irányelveket azok számára, akik közvetlenül vannak kapcsolatban a fertőzött állatokkal, s ezek megvédik őket attól, hogy a fertőzést megkapják.

A betegség körül felmerült félreértések miatt az ügynökség tájékoztatót készített a nem szakértő állampolgárok számára a gyakran feltett kérdésekről és a válaszokról, amelyeket el lehet olvasni a honlapjukon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik