Élet-Stílus

Bolygó és csillag közti kezdeményeket talált Spitzer

A NASA Spitzer nevű űrteleszkópjával olyan, a bolygó és a csillag közti kezdeményeket - barna törpéket - fedezett fel, amelyek közelebb vihetnek a bolygók kialakulásának megértéséhez.

A NASA híre szerint az űrteleszkóp infravörös szemeivel földerített olyan halmazokat, amelyek mikroszkopikus homokszemcsékből és parányi kristályokból állnak és öt barna törpét keringetnek. Ez nyilvánvalóvá tette a barna törpék létét, s hogy ahhoz hasonló folyamatokon mennek át, mint amelyekben a bolygók keletkeznek. A barna törpéket 520 millió fényév távolságban, a Chamaeleon csillagképben figyelték meg. Tömegük a Jupiter bolygó 40-70-szerese, koruk csillagászati értelemben fiatal: 1 és 3 millió év között jár.

A törpék és a csillagok között a legfőbb különbség az, hogy tömegük kisebb. A barna törpéknek nincs akkora tömegük, hogy fényt bocsássanak ki, nem termelnek termonukleáris energiát, valamint hidegebbek és halványabbak a csillagoknál – viszont ők is sűrű gáz- és porfelhőkből alakulnak ki.

Dr. Apai Dániel csillagász, a tucsoni Arizona Egyetem és az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA asztrobiológiai intézetének kutatója kifejtette: a felfedezés azt bizonyítja, hogy a bolygóformálódás első szakaszai erőteljesebbek, mint korábban hitték.

A Spitzer űrteleszkóp, amelyet márciusban állítottak munkába, lehetővé teszi annak tanulmányozását, hogy a bolygók hogyan épültek föl egymástól nagy távolságokban, különböző környezetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik