Élet-Stílus

Nemzetközi érdeklődés a magyar oltóanyag iránt

Batiz András kormányszóvívő szerint komoly nemzetközi érdeklődés mutatkozik a madárinfluenza elleni magyar oltóanyag iránt.

A kísérleti vakcina, amelyről pénteken derül ki teljes bizonyossággal, hogy védettséget nyújt-e az embereknek a H5N1-es vírus ellen, annak a humán kísérletnek az eredmény, amelyben mintegy száz ember oltottak be, többek között az egészségügyi minisztert is.

Batiz András kormányszóvivő elmondta: a magyar oltóanyag iránt olyan országok érdeklődnek, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Indonézia, Fülöp-szigetek, Ukrajna, Oroszország és Mongólia.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy konkrét tárgyalások ebben a fázisban még nem indulhattak, de a vakcina üzleti sikert hozhat Magyarország számára, miután a magyar emberek számára szükséges mennyiséget legyártották.

Az MTI kérdésére közölte: nincsenek becslések arról, hogy mekkora bevételt hozhat az adagonként várhatóan 5-6 dollárba kerülő oltóanyag forgalmazása. A bevételen osztozni fog az állam és a gyártó cég.

Batiz András megerősítette: az oltóanyag kifejlesztése lehetővé tette, hogy ha esetleg kialakul a vírus emberről emberre terjedő mutációja, akkor az ellene hatásos védőoltás legyártásának ideje hónapok helyett csak heteket vesz majd igénybe. Ismét elhangzott, hogy szükség esetén a magyarok ingyenesen juthatnak hozzá a vakcinához.

Görögországban nem tudták kimutatni a vírust

Eközben Görögországban kiderült, hogy mégsem madárinfluenza okozta a görög madárpusztulást. Az Európai Unió laboratóriumában elvégzett első vizsgálatok nem mutattak ki madárinfluenzát Inuszisz görög szigeten – közölte csütörtökön az Európai Bizottság. A H5 vírusváltozat jelenlétének kimutatására irányuló tesztek negatívak lettek.

Az Európai Bizottság szóvivője mindemellett kijelentette, hogy további vizsgálatokra van szükség, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a madárinfluenza jelen van Görögországban. Az elővigyázatossági intézkedések egyelőre érvényben maradnak – mondta Pia Ahrenkilde Hansen szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik