Élet-Stílus

Hazajöhet a négy magyar a karanténból

Feloldották a karantént arra a négy magyar állampolgárra vonatkozóan, akik azért rekedtek az ukrán határhoz közeli településen, a Tulcea megyei Chilia településen, mert a hatóságok elővigyázatosságból madárinfluenza gyanúja miatt nyolc napos egészségügyi zárlatot rendeltek el - közölte a bukaresti magyar konzulátus.

Hodicska Tibor főkonzul elmondta: a konzulátus felvette a kapcsolatot a román határrendőrséggel, azzal a kérdéssel fordulva e szervhez, hogy az említett magyar állampolgárok hazautazhatnak-e a jelen körülmények között, avagy ehhez szükségük van valamilyen egészségügyi igazolásra.

A hatóságok azt felelték, hogy az érintett személyek bármikor hazautazhatnak. A bukaresti konzulátus korábban megerősítette azt a hírt – amelyet Budapesten Polgár Viktor külügyi szóvivő is bejelentett -, miszerint négy magyar állampolgár karanténba került Tulcea megyében a madárinfluenza gyanúja miatt hozott intézkedések keretében.

Hétfőn e személyek maguk jelentkeztek telefonon a konzulátuson, mert egyiküknek gyógyszerre volt szüksége. Magyarországon a hozzátartozók a külügyminisztériumon keresztül küldték volna ki az orvosságot, amelyet a bukaresti magyar nagykövetség továbbított volna a rászorulónak. A szabad elutazás lehetősége miatt e gyógyszerprobléma is megoldódott – mondta a főkonzul.

Az érintettek horgászni mentek a környékre, s így véletlenül kerültek az intézkedések hatálya alá. A Külügyminisztérium továbbra is felhívja azon állampolgárok figyelmét, akik Románia keleti térségébe szándékoznak utazni, hogy indulás előtt a minisztérium honlapján, illetve a járványügyekben illetékes hatóságainál érdeklődjenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik