Élet-Stílus

Vörösborral az infarktus ellen

Az infarktus – a szív legsúlyosabb betegsége – a vezető halálozási okok között szerepel mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. A Pécsi Orvostudományi Egyetem kísérletei szerint a vörösborfogyasztás csökkenti a betegség kockázatát.

A szív- és érrendszeri betegségek közismerten népbetegségnek számítanak a világ számos országában, így Magyarországon is. A vizsgálatok kimutatták, hogy megfelelő technológiával előállított vörösborok csökkentik ezen betegségek kockázatát.

Ennélfogva a vörösborban található polifenolok segíthetnek a szív regenerálásában az infarktuson átesett betegek esetében, ezzel segítve a további infarktusok elkerülését.

Korábbi vizsgálatokra alapozott újszerű kutatások  

A már korábbi orvosbiológiai kutatások is bizonyították, hogy a szív- és érrendszeri betegségek alapjait gyulladásos folyamatok és oxidatív stressz okozzák. A különböző antioxidánsok bevitele ezért lassíthatja az erek károsodását, javíthatja a szénhidrát-anyagcserét, s így segíthet az infarktus megelőzésében, vagy ha ez már megtörtént, akkor gátolhatja a szív további károsodását.

A szőlő és a bor főbb összetevőinek elemzése során már korábban kimutatták a kék szőlő héjában is megtalálható transz-rezveratrol nevű polifenol pozitív élettani hatásait. A bor egészségvédő hatására vonatkozóan azonban még nem folytattak szisztematikus kísérleteket Magyarországon.

Hasznos antioxidánsok

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézetének kutatói a villányi Polgár Pincészet közreműködésével olyan kémiai és orvosbiológiai vizsgálatokba kezdtek, amelyek felderíthetik a borokban megtalálható biológiailag aktív molekulák hatásait az emberi szervezetre. A kutatások kiemelkedő eredménye a Polgár Pincészet gondos ökogazdálkodás keretében művelt szőlőiből készült vörösborok antioxidáns-tartalmának meghatározása, illetve az említett borok szív és érrendszerre gyakorolt hatásának vizsgálata.

A nyolc hétig tartó kísérletsorozatban három csoportra osztottak patkányokat: az első az egészséges egyedeket tartalmazó kontrollcsoport, míg a második és harmadik csoportban található patkányok esetében kémiai anyagokkal szívinfarktust idéztek elő. Ez utóbbiak közül az egyik csoport példányait az infarktust követően borral itatták, a másikat pedig nem kezelték semmivel. Ezek után a patkányok szívének szövetéből metszetet készítve a szívizomsejtek nagyságát vizsgálták, ugyanis az infarktust követően a szívizomsejtek megnagyobbodnak, és ez vezet a szív elgyengüléséhez, további károsodásához. Az eredmények szerint az egészséges és a borral kezelt egyedekben nem tapasztaltak ilyen sejtnagyobbodást, míg a borral nem kezelt példányokban a vártnak megfelelően nagyok voltak a sejtek.

A vizsgálathoz a Polgár Pincészet 2002-es évjáratú Merlot borát használták, melynek a transz-rezveratrol-tartalma (14 mg/l) nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő. Mivel az ember számára ebből a polifenolból az ajánlott napi bevitel 5 mg, ezért kijelenthetjük, hogy naponta 2-3 dl vörösbor fogyasztása kedvező hatást gyakorol a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére.

A kutatás folytatódik

A közeljövőben a borászat és kutatók a szőlészeti és a borászati technológia hatásait vizsgálják a szőlőben és a borban megtalálható polifenolok és egyéb biológiailag aktív molekulák megjelenésére és azok mennyiségére. A szakemberek előzetes véleménye szerint a hagyományos borkészítési módszerek kíméletes oxidációs körülményeinek köszönhetően (nincs mesterséges oxidáció) magasabb transz-rezveratrol-tartalmú borok állíthatók elő, melyek az ajánlott mennyiségben fogyasztva segíthetnek a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, illetve a már kialakult károsodások gyógyításában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik