Élet-Stílus

Klónozási gyakorlat a kitömött Dolly báránnyal

Megnyílt a Csodák Palotája pénteken a budapesti Millenáris Parkban. Az új helyre költöztetett interaktív játszóház vasárnapig ingyenesen látogatható.

“Célunk, hogy a Csodák Palotája, hazánk egyik legizgalmasabb centruma legyen” – mondta köszöntőjében Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A tárca tavaly határozott arról, hogy a Millenárison több tízmillió forintért felépítik a Jövő Házát, egy komplex tudományos bázist, amelynek első részét, a Csodák Palotáját adták át most pénteken.

A korábbi helyszínéről az elmúlt hetekben átköltöztetett, a szerződés szerint 2007. szeptemberéig biztosan a Millenáris Parkban otthonra talált Csodák Palotája több mint 300 millió forintért készült el – olvasható a sajtóanyagban. Ez az összeg fedezi Közép-Kelet-Európa első és máig egyetlen interaktív, tudományos játszóházának további fejlesztését is.
Az új helyen most megnyílt “Ismerd meg magad!” kiállítás virtuális és mechanikai kísérleteket ígér a látogatóknak: lesz infravörös kamera, klónozási gyakorlat a kitömött világhírű Dolly báránnyal, és “virtuális futóverseny” is.

A háromszintes, összesen 82 eszközt bemutató palota látványosságai között megtalálható a korábbi helyszínen népszerűvé vált “négyszögletű kerék”, a “suttogó tükör”, valamint a “légi bicikli” is

Ajánlott videó

Olvasói sztorik