Élet-Stílus

185 településen újulhatnak meg a kulturális intézmények

A Közkincs-program keretében 185 kistelepülés jut összesen 2,7 milliárd forint kedvezményes hitelhez, amelyet infrastruktúra-felújításra fordíthatnak - jelentette be Koncz Erika, a kulturális minisztérium helyettes államtitkára pénteken Budapesten.

A támogatást elnyert településeken megújulhat a könyvtár, a művelődési ház, a múzeum, a tájház, a népművészeti alkotóház illetve kulturális célokat szolgáló ú épületet hozhatnak létre, illetve 36 ifjúsági klub is nyert támogatást infrastruktúra-felújításra.

A kistelepüléseket kedvezményes kamat- és tőketámogatásos, húsz éves futamidejű hitelkonstrukcióhoz segíti a minisztérium. Egy település maximálisan húsz millió forint hitelt vehet fel. A hátrányos helyzetű önkormányzatok esetében a tárca átvállalja – lélekszámtól függően – a tőketörlesztés negyedét vagy felét és a kamattámogatást – mondta Koncz Erika.

A támogatottak több mint fele olyan hátrányos helyzetű település, ahol az ott élők lélekszáma nem éri el a kétezret. A hitelprogramnak munkahelyteremtő hatása is lehet: mintegy háromszázra becsülhető azoknak a munkahelyeknek a száma, amelyeket a beruházások megvalósítása igényel.

A helyettes államtitkár szólt arról: a Közkincs-program részeként 170 millió forint támogatást is szétoszt a tárca 271 kulturális modell-projekt megvalósítására. Az összegből a régióban működő népművészeti és amatőr alkotóközösségeknek és egyéni alkotóknak, a régiókban együttműködéssel megvalósuló közművelődési programoknak és a települési közkulturális szolgáltatások továbbfejlesztését biztosító modellértékű programoknak adnak támogatást.

Bozóki András kulturális miniszter az MTI-nek elmondta, a Közkincs-program a tárca legfontosabb programja, amelyet azért hoztak létre, hogy a kulturális vidékfejlesztést előmozdítsák. Csaknem hárommilliárd forintot fordítottak az idén a kulturális esélyegyenlőség elősegítésére – közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik