Élet-Stílus

Egy autó a háborúban

A kamra mélyéről, üvegek, lomok mögül egyszer csak előkerült egy kis doboz. Benne gyufaskatulyánál alig nagyobb méretű fotók. A képeken a nagypapa autója, amely elmeséli a második világháborút.

A Magyar Fotógráfusok házának tájékoztatója szerint 1941 nyarán Tima-Horváth Istvánt, a Ford magyarországi képviseletének vezető magyar alkalmazottját, behívták katonának autójával, egy Adler Trumph Juniorral együtt. Tima-Horváth István kocsiján kívül vitte magával a háborúba fényképezőgépét és nem kevés riporteri érzéket is. Utóbbi megengedte, hogy olyan képanyag kerüljön ki keze közül, amely elfogulatlanul tudósít a második világháború kis darabjáról. Aligha kétséges, előre tervezetten exponált, sőt exponáltatott, hiszen a képek főszereplője kocsija mellett gyakran önmaga.


Első képe – ahogy kerek riporthoz illik – laktanyaudvaron készült, valahol Budapesten. Az Adler lökhárítóján egy civil ül, kicsit fáradtan, a seregbe nyilván akkor sem lehetett öt perc alatt bejutni. Aztán persze már beindult a gépezet, és a következő emlékezetes pillanat egy vagonban pihenő Adlert mutat, melynek első rendszámtábláját Honvédség felirat fedi, fényszóróit légoltalmi fényvető borítja. Irány a Kárpátok keleti lejtője.


Adler egyenruhában: Tima-Horváth István képei a II. világháborúról

Megtekinthető: 2005. 08. 04. – 09. 25.
minden hétköznap 14-19 óra között,
hétvégén és vasárnap 11-19 óra között

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik