Élet-Stílus

Japán a Concorde utódját teszteli

A japán űrhivatal akár már a jövő hónap közepén lebonyolíthatja annak a nyíl alakú repülőgépnek a próbarepülését, amit a Concorde szuperszonikus utódjának szánnak.

Ausztrália számos kietlen területének egyike felett elvégzendő teszt háromévnyi csendnek vet véget az úgynevezett következő generációs szuperszonikus szállító repülőgép első próbaútjától számítva, ami akkor túl korán vált le hordozórakétájáról és a sivatagba csapódva fejezte be pályafutását. A Japán Űrrepülés Kutató Ügynökség (JAXA) szóvivője hangsúlyozta, hogy az eltelt időszakban több fejlesztést is végrehajtottak, ami garantálja, hogy ilyen hiba nem fordul elő többé.

A japánok jól tudják, hogy a hangsebesség kétszeresével történő pilóta nélküli repülés vízválasztónak számít a teljes program számára, így egy esetleges újabb kudarcba bele sem mernek gondolni.

A siker kikövezi az utat a további fejlesztések és kísérletek előtt, melynek végeredménye egy 300 utas szállítására és 2 Mach sebességre képes repülőgép, ami 4 óra alatt megteszi a Tokió és Los Angeles közötti utat. Emellett megerősítené a júniusban Franciaországgal kötött megállapodást, ami egy közös fejlesztési programról szól az elkövetkező három évre.

A japánok nem csupán a franciák tapasztalatával gazdagodnak, de egyben átvállalják a költségek jelentős részét is.

A JAXA egy rakétára erősítve indítja kísérleti gépét az ausztrál Woomera tesztkörzetben szeptember 15. és október 15. között. A rakéta 20 kilométeres magasságba emeli a repülőgépet, majd 2 Mach sebességnél elereszti. A kísérlet célja aerodinamikai információk gyűjtése a gépről, ami 15 percnyi repülés után ejtőernyők segítségével ereszkedik vissza a földre.

Amennyiben a 10 millió dollárnak megfelelő 1,1 milliárd yenes kísérlet sikerrel zárul megkezdődhetnek a további tesztelések, melyekhez már hajtóművel is ellátják a gépet, ez már bizonyított a teszteken. Ha sikerül a tervezet megvalósítása, az nagy előrelépést jelentene a szigetországnak a repülési iparágban. Japán a Boeing legnagyobb beszállítója, azonban saját repülőgépipara igen korlátozottnak mondható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik