Élet-Stílus

Örömkoncert a Dunán

Jazzünnep a Dunán elnevezéssel tartanak Örömkoncertet augusztus 19-én, pénteken a Duna budapesti szakaszán. A víziszínpadról több, mint háromórás műsort adnak a jazz magyar és külföldi sztárjai.

A Duna Margit híd és Országház közötti szakaszán, a folyó közepén felállított színpadon tartják idén az államalapítás évfordulója alkalmából rendezett Örömkoncertet. A Jazzünnep a Dunán elnevezésű műsor augusztus 19-én este fél 9-től éjfélig tart neves jazzművészek fellépésével – közölték a rendezvény sajtótájékoztatóján.

A szervezők ígérete szerint a koncert a magyar jazz eddigi legnagyobb ünnepe lesz. Dés László, Szakcsi Lakatos Béla, Gadó Gábor, Oláh Kálmán, Tony Lakatos, Snétberger Ferenc, Lantos Zoltán, Horváth Kornél egyaránt színpadra lép. Az Örömkoncerten öt, stílusában, műfajában különböző produkciót mutatnak be egyenként 30-40 perces előadással. A műsort Kulka János színművész vezeti.

A koncertet a rakpartról több tízezer ember élvezheti, 43 helyen kivetítők segítségével. A helyszínen ezer sörpad és 3500 ülőpárna 6-7 ezer ember számára ülőhelyet is kínál. Salamon Eszter, a rendezvény sajtófőnöke hangsúlyozta: autóval a koncertet nem lehet megközelíteni.
Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs politikai államtitkára elmondta: az Örömkoncert azon kísérletek egyik fontos állomása, mely a nemzeti ünnepeket kicsit izgalmasabbá, érdekesebbé, a fiatalok számára vonzóbbá teheti.

A műsort a Magyar Televízió csúsztatott élő adásban, a Bartók Rádió részben, a Gazdasági Rádió teljes egészében közvetíti élőben. Salamon Eszter tájékoztatása szerint hat külföldi – albán, bosznia-hercegovinai, finn, görög, litván és portugál – tévétársaság jelezte még felvételről történő közvetítési szándékát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik