Élet-Stílus

Levédetné a smiley-t a Microsoft

A tervek szerint a redmondi szoftveróriás levédetné az Egyesült Államokban az elterjedt emóciós jelek használatát, amire a szoftverfejlesztő cégek azonnal támadással reagáltak.

A fejlesztők első reakciója az volt, hogy “ez egy rossz vicc”, majd támadást indítottak az amerikai vállalat ellen. A Microsoft által benyújtott szabadalmi beadvány szerint ugyanis “minden olyan pixel kiválasztását, amelyből később smiley jöhet vagy hozható létre”, védetté kell tenni.

Mark Taylor, a Nyílt Forráskód Konzorcium egyik igazgatója először el sem akarta hinni a hírt, mert azt hitte, valaki szórakozik vagy viccel. A szakember úgy véli, az egész ötlet az abszurditás kategóriájába tartozik. “Úgy tűnik, olyan világban élünk, ahol a legnevetségesebb, paranoid ötleteket is kereskedelmi szabályok és ügyvédek serege védi” – jelentette ki. Nyilatkozatában hozzátette, hogy mivel az emóciós jelek az internetes nyelv részét képezik, így precedens esetről beszélhetünk és ha a nyelv egyes részeit szabadalmaztatják, akkor ez nagyon veszélyes játékká válhat.

Jonas Maebe, a Szabad Információs Infrastruktúrák Alapítvány (FFII) szóvivője szerint csupán arról van szó, hogy a Microsoft ezzel a szabadalommal akarja megvédeni a konkurenseitől az MSN Messenger nevű azonnali üzenetküldésre használt programját. “Sajnos nyilvánvaló, hogy ezek a beadványok nem azért születnek, hogy megvédjék a beruházásokat vagy a fejlesztői munkát, hanem csak azt a célt szolgálják, hogy támogassa az adott cég aktuális piaci pozícióját.” – tette hozzá a szóvivő.

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a Microsoft Európában is hasonló lépésre készülne. Mindenesetre a Golem német internetes híroldal kiderítette, hogy a szóban forgó szabadalmi beadvány a 200501568773-as számot viseli és hogy a redmondi cég a kérelmet 2004. január 20-án nyújtotta be. Az előterjesztést még vizsgálja az Amerikai Szabadalmi és Márkanév Hivatal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik