Élet-Stílus

Új főigazgató az Operaháznál

Hegyi Árpád Jutocsa lett a Magyar Állami Operaház főigazgatója augusztus 1-jétől. A új direktort délben mutatta be Bozóki András kulturális miniszter.

A művészeti igazgató Kesselyák Gergely, a stratégiai tanácsadó Müller Péter Sziámi lesz – közölte a szaktárca vezetője.

Hegyi Árpád Jutocsa elmondta: a működési területet ügyvezető igazgatóként Závecz Ferenc vezeti majd. A főzeneigazgatói poszt egyelőre megmarad, azt Petrovics Emil tölti be, a későbbiekben azonban valószínűleg összevonják a művészeti igazgatói tisztséggel.

A szakma szerint Hegyi Árpád Jutocsa volt az esélyes, akinek a pályázatát már korában is elismerésre méltónak találta a grémium. A tizennégy pályázatot javaslattevő bizottság véleményezte, de a döntés Bozóki Andrásé volt. A meghallgatásra négy jelöltet hívott meg a szakmai grémium: Bán Teodórát, a Szabad Tér Színház Kht. ügyvezetőjét, Zimányi Zsófiát, a Budapesti Fesztiválközpont Kht. ügyvezetőjét, aki végül csütörtökön visszavonta pályázatát, ugyanis a minisztertől megtudta, a minisztérium nem vállalja át a dalszínház adósságát. Pál Tamás karmestert, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetőjét. 

Bál van az Operaházban

A májusban lemondott korábbi vezető, Szinetár Miklós távozásának oka az volt, hogy a fenntartó szerv évről évre, kiszámíthatatlan mértékben csökkentette a működést ellehetetlenítően alacsony támogatását.
Új főigazgató az Operaháznál 1

Az Operaház bevételei (Figyelő grafika)

Másrészt szakmai vezető létére nem akart a forintokat ide-oda csoportosító pénzügyi szakemberként bűvészkedni a rendelkezésre álló csekély összeggel.

Egy májusi interjúban a Figyelőnek elmondta: az intézmény igazgatását 2002-ben 6,5 milliárd forintos állami támogatással vette át, ez az összeg az inflációt, a közüzemi áremelést beszámítva ma 7,3 milliárd forint lenne, mégsem ennyi. Hozzátéve, hogy a kezdetben megítélt 4,5 milliárd forintos támogatást csupán 1,8 milliárd forinttal tornázta föl az állam. A megállapodás azonban együttjárt volna a repertoár szűkítésével, valamint az engedélyezett 1008 fős közalkalmazotti létszám feletti 89 fő elbocsátásával is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik