Élet-Stílus

Civilek féltik a Ság-hegyet az amerikai filmesektől

A Celldömölk melletti Ság-hegy természeti értékeit féltő civilek tartottak tiltakozó demonstrációt csütörtökön, követelve az ott forgatni szándékozó amerikai filmesek távozását.

A tiltakozók felszólították a 20th Century Fox filmstúdiót, hogy távozzanak a Ság hegyről, keressenek másik helyszínt tervezett forgatásukhoz. Az Eragon című film forgatása októberben kezdődik, jelenleg az előkészítő munkálatok zajlanak.


A demonstráción Tar Erika színművész, aki Szent Margit jelmezét viselte, kijelentette: ahogyan a filmtörvényt módosították, valamint annak köszönhetően, hogy az engedélyek kiadását meggyorsították, a megaprodukciót forgató filmesek mindent szabadon lerombolhatnak. Mint mondta, nem a filmforgatás ellen lépnek fel, hanem azért, hogy a nemzeti értékeket hagyják békén a filmesek.


Fonyó Roberta a Kemenesaljai Polgári Egyesület elnökségi tagja a demonstráció helyszínén az MTI-nek azt mondta: fizikai lehetetlenségnek tartja, hogy a forgatást a természet károsítása nélkül le tudják majd bonyolítani. Hozzátette: a filmesek több kamionnyi anyagot visznek fel Ság-hegy vulkanikus kráteréhez, ahol tudomása szerint egy egész középkori falut és mesterséges tavat akarnak építeni.


Döme László a celldömölki önkormányzat képviselője, aki képviselőtársaival egyhangúlag szavazta meg, hogy forgatás kezdődhessen Ság-hegyen kijelentette: nem fenyegeti semmiféle veszély a természeti értékeket. Mint mondta, erdész végzettségű lévén jól ismeri a területet.


Mesterházi Attila, az Őrségi Nemzeti Park munkatársa azt mondta: a vulkanikus kráterben nem okozhatnak jóvátehetetlen kárt a filmesek, hiszen azok a növénytársulások és állatfajok amelyeket védeni kell, nem a forgatási területen vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik