Élet-Stílus

NETÉRT: a civilek örömmel fogadták a szoftverszabadalmi döntést

admin
admin

2005. 07. 07. 09:44

A szoftverszabadalmi irányelv elvetését jelentő keddi döntést kommentálta a NETÉRT az ellenzők hazai táborának a képviseletében.

A hazai szakmai és civil szervezetek örömmel és elégedettséggel fogadják, hogy az Európai Parlament elsöprő többséggel elvetette a szoftverszabadalmi irányelvet és egyértelmű nemet mondott a nem megfelelő törvényjavaslatra és magára a folyamatra is. Az elutasítás egyértelmű válasz volt arra, hogy a brüsszeli Bizottság februárban megtagadta az irányelv jogalkotási folyamatának újraindítását, valamint arra, hogy a Tanács nem volt hajlandó párbeszédbe kezdeni az Európai Parlamenttel.

A döntés jelentős győzelem azon hazai szervezetek számára, akik azért küzdöttek, hogy az európai szólásszabadságot, valamint a szabad szoftverek fejlesztését ne veszélyeztessék a szoftverszabadalmak. Ez azt is jelenti, hogy kudarcot vallott az Európai Bizottság azon kísérlete, hogy legalizálja az Európai Szabadalmi Hivatal eddigi amerikai típusú gyakorlatát. A szoftverszabadalmi irányelv mai elutasítása lélegzetvételnyi időt biztosít új kezdeményezések számára, amelyek az elmúlt években megszerzett ismereteken alapulhatnak.

Az európai intézmények számára most már egyértelműen ismertek az összes érintett aggályai. Ugyanakkor az a tény, hogy a Tanács közös álláspontjához 21 módosító indítványt kellett benyújtani, hogy koherens legyen a javaslat, azt jelzi, hogy a beterjesztett szöveg nem érett meg arra, hogy benyújtsák a Parlament, a Bizottság és a Tanács közötti egyeztetésre. Reméljük, hogy a Bizottság és a Tanács legközelebb figyelembe fogja venni a Parlament által felvetett kifogásokat, hogy a jövőben elkerüljék az ilyen fiaskókat.

Az eredmény világosan megmutatja, hogy az alapos elemzés, az elkötelezett állampolgárok és a tényszerű információk jelentősebb hatással bírnak, mint az ingyen jégkrém, a jachtokat is igénybe vevő felbérelt lobbisták, a megtévesztő direkt levélkampányok és a munkahelyek külföldre áthelyezésével való fenyegetések. Reméljük, az események ilyetén alakulása hitet ad az embereknek, hogy lehet sikereket elérni az európai döntéshozatali folyamatokban. Bízunk benne, hogy a jövőben a Tanács és a Bizottság is nagyobb hangsúlyt fektet döntéseiben az átláthatóságra, és több lehetőséget biztosít az érintettek számára a döntéshozatali folyamatban való részvételre.

Az ellenzők között olyan szervezeteket is találunk, mint a Linux Ipari Szövetség (LIPSZ), a
Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ), aNet-Felhasználók Érdekvédelmi Társasága Egyesület (NETÉRT), a Zöld Pók Alapítvány (ZPOK), és a Összefogás a Szabad szoftverek elterjesztéséért Alapítvány (FSN.hu)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.