Élet-Stílus

A British Telecom a Microsoft TV-t választotta

A platform lehetővé teszi a nagy felbontású műsorszórást, a testre szabható műsorstruktúra kialakítását, digitális videofelvételek készítését, és interaktív műsorfüzetek összeállítását. A BT 2006 elején tervezi a rendszer tesztelését.

A Microsoft Corporation és a British Telecom bejelentették, hogy a BT a Microsoft TV Internet Protocol Television (IPTV) Edition szoftverplatform segítségével kíván TV adásokat közvetíteni szélessávú előfizetőinek az Egyesült Királyságban. A bejelentés kapcsán a Microsoft kiemelte, hogy a világ vezető hálózatüzemeltetőivel együttműködésben igyekszik minél szélesebb körben elérhetővé tenni a következő generációs televíziós szolgáltatásokat a fogyasztók számára.

A BT tervei szerint, a Microsoft TV IPTV Edition alapokon futó szélessávú televíziós szolgáltatások próbaüzeme 2006 elején fog indulni. A kereskedelmi szolgáltatás ennek megfelelően várhatóan 2006 nyarán indulhat meg.

„Szélessávú szolgáltatásainkat szeretnénk fogyasztóink minél szélesebb köréhez eljuttatni, ezzel összhangban pedig igyekszünk kiszélesíteni szélessávú szolgáltatásaink innovatív kínálatát is” – mondta Gavin Patterson, a BT Retail csoport igazgatója. „Az Egyesült Királyság piacán már elérhető televíziós ajánlatokat tovább színesíti az újfajta műsorszórás, amely szélessávú videoszolgáltatásokat biztosít, és lehetővé teszi az interaktivitást. A Microsoft legfejlettebb technológiájának és a BT meglévő hálózatának együttműködéséből a szórakoztató és kommunikációs szolgáltatások újfajta ötvözete születik az Egyesült Királyság területén.”

A Microsoft TV IPTV Edition szoftverplatform lehetővé teszi a szélessávú hálózatüzemeltetők számára, hogy a hagyományos és a következő generációs szélessávú hálózatokon keresztül csúcsminőségű videotartalmat és szolgáltatásokat kínáljanak ügyfeleik részére. A platform egyesíti a Microsoft és az iparág újításait, amelyek költséghatékonyan és nagy megbízhatósággal továbbítják napjaink valamennyi fizetés ellenében nyújtott televíziós szolgáltatását, beleértve a hagyományos, valamint a nagy felbontású csatornákat, a testre szabható műsorstruktúrát, digitális videofelvételek készítését és az interaktív műsorfüzeteket.
A platform emellett olyan továbbfejlesztett képességekkel is rendelkezik, mint az azonnali csatornaváltás, és a több csatorna együttes használatával működő „kép a képben” funkció. A hagyományos fizetős televíziós műsorszolgáltató rendszerek többségével ellentétben, a Microsoft TV platform lehetőséget nyújt a hálózatüzemeltetőknek arra, hogy a televíziós szolgáltatásokat – egy közös kiszolgáló és hálózati rendszeren keresztül – olyan szélessávú szolgáltatásokkal integrálják, amelyek számítógépeken, telefonokon, játékkonzolokon, mobil-és egyéb eszközön lehet majd élvezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik