Három év. Ilyen rövid az az idő, amely alatt a mai munkavállalók mintegy felének tudása elavul. Számukra létkérdés a tudásfejlesztés, minden lehetőséget meg kell ragadniuk ahhoz, hogy lépést tartsanak szakmai területük fejlődésével. Az azonban egyértelmű, hogy a dinamikusan növekvő igények kielégítésére a megszokott oktatási módszerek önmagukban alkalmatlanok. Személyre szabott, rugalmas és minden eddiginél hatékonyabb metódusokra van tehát szükség. Az elektronikus tanulás ilyen – ha jól alkalmazzák.
Nincs terembérlet, tanári honorárium, utazási költség, munkaidő-kiesés. Vitathatatlan, hogy a megfelelő helyzetben alkalmazott távoktatás jóval olcsóbb a hagyományos „osztálytermi” tanításnál. Aki így fejleszti magát, az időt takarít meg; akár ötven százalékkal gyorsabban juthat a szükséges információkhoz. Az e-tanuló készülhet bárhol és bármikor, mégpedig a saját tempójában. Az elsajátítandó anyag sztenderd lehet, akár egy egész hálózatban ugyanazt az ismereteket kapják az egymástól esetleg ezer kilométerekre ülő diákok. A módszer interaktív, csakúgy, mint bármely tevékenység a virtuális világban.
Hanganyagok, hivatkozások, kiegészítő segédletek, tesztek teszik többé a tananyagot egyszerű tankönyvnél. Nem kell tartani attól sem, hogy a tanulók elszigetelődnek, hiszen szabályos időközönként összejárhatnak konzultációra, illetve a vizsgázást is intézhetik „élőben”. Mindezek láttán úgy érezhetjük, az e-learning egyenesen a XXI. század ajándéka számunkra. Mégis úgy tűnik, nemigen tudunk mit kezdeni az – egyelőre nagyrészt elméleti – adománnyal.
MEGRENDELŐK, SZOLGÁLTATÓK. Az Európai Unió illetékesei már 2002-es, e-learninggel foglalkozó stratégiájukban színes képet festettek a virtuális világegyetemről. Tudásközpontokat és tanácsadó hálózatokat álmodtak, meg fejlett eszközparkot gazdag multimédiatartalmakkal. Nem is hiába, hiszen nemzetközi szinten azóta folyamatosan emelkedik a technológia alapú oktatás aránya a tradicionáliséhoz képest. Ám ez még nem maga a klasszikus e-learning paradicsom, inkább annyit jelent, hogy a hagyományos oktatásban kap nagyobb terepet a számítógép (ami azért, lássuk be, jó jel).
Nyugat-Európa élen jár az újításban, a vállalati képzések becsülhetően 15 százaléka zajlik egyértelműen távoktatás formájában. A témában tartott nemzetközi konferenciák tanúsága szerint ilyen számmal az oktatószoftvereket forgalmazó amerikai cégek is elégedettek lennének, ám úgy hírlik, a tengerentúlon nem tapasztalható akkora érdeklődés, ahogyan azt sokan remélték. Kelet-Európában – magunk is érzékelhetjük – az elektronikus oktatáshoz szükséges hardver háttér csupán mostanában épül ki, ennek megfelelően jelentősek az eltérések régiótól, vállalatmérettől és kapacitástól függően.
Ahogyan bizonytalanok a megrendelők, úgy a távoktatást nyújtó szolgáltatók köre is nehezen átlátható hazánkban. A széttöredezett piacon sok a csekély befolyású, kis cég, pedig az életben maradásra csak azoknak van esélyük, akik komplex szolgáltatást nyújtanak. Vagyis nem kész tartalmakat árulnak, hanem képesek egy-egy számítógépes program keretét a megrendelőnek leginkább hasznos tartalommal feltölteni, azt testre szabni, majd utánkövetést, tanácsadást vállalni. Ellenkező esetben a nagyobb vállalatok sokkal inkább megbíznak majd saját fejlesztésű webfelületeikben és tananyagaikban.
Ébredezik tehát az e-learning piac, de az ébredezés bizony komótos. Egyelőre mindenki tapogatózik, érdeklődik árakról, feltételekről, nehezen szánja rá magát a megrendelésre. Az úttörők közé elsősorban bankok, informatikai cégek tartoznak, de több minisztérium is kísérletezik e-programokkal. Nem véletlen, hiszen az lehet garancia a hatékonyságra, ha egyszerre nagy számú tanulót oktatnak – rendszeresen, rugalmasan, rövid anyagegységekkel. E feltételek pedig jellemzően a vállalatok általános belső képzéseinél, az állami szférában, terület szerint pedig a telekommunikációban és az információtechnológiai ágazatban adottak.
SZÁNDÉK ÉS VALÓSÁG. Ha megkérdezzük a nagyobb cégek HR vezetőit, többségük bólogat: „igen, van nálunk lehetőség távoktatásra”. A részletes kifejtés során azonban rögtön egyértelművé válik: a lehetőség messze nem jelent hatékony alkalmazást, a hazai környezet egyszerűen még nem nyitott a nagyfokú tudatosságot és önállóságot igénylő módszer befogadására. Próbálkozások mindenütt akadnak, de rengeteg a célt tévesztett szoftver, a félbehagyott kurzus, Magyarországon az e-learning az alkalmazók zöménél egyelőre ráfizetéses.
A sikeresség persze attól is függ, hogy az igény valós üzleti szükségletre épül, vagy csupán a vezetés kívánsága. Forrás Lajos humánpolitikai tanácsadó mindkét úton vezetett már be „computer based traininget”. „Minden profi vállalat képzési rendszerében helye lenne, ma mégis inkább divatjellege van – mondja. – Akkor lehetünk eredményesek, ha pontosan tudjuk, milyen céllal, milyen elvárásokkal vágunk bele, és hozzá tudjuk-e rendelni a kellő erőforrásokat. Ezeken ugyanis nagyon el lehet csúszni.”
Sokan azt gondolják, megvásárolnak egy rendszert, és egyszerűen lecserélnek vele meglévő képzéseket. Ehelyett a távoktatás inkább kiegészítője lehet a bevált módszereknek. „Megkönnyíti a felkészülést a személyes képzésre, részben helyettesíthet termékismereti tréningeket, de mivel emberek vagyunk, szükségünk van arra, hogy mások véleményét is meghallgassuk, lássunk magunk előtt egy arcot – magyarázza a tanácsadó. – A CIB Banknál annak idején például termékismeretre fejlesztettünk ki ütemezett modulokat, amelyekkel a dolgozó addig próbálkozott, amíg nem sikerült levizsgáznia.” Ugyanígy működött az Excel tanfolyam, a tantermi képzésre már felkészülten mentek a jelöltek. Így csökkenthették azt a drága időt, amit a tréningteremben töltünk.
A helyzet Európában
Az eEurope+ helyzetképet készített a tagállamok információtechnológiai helyzetéről. A tanulmány közli, hogy minden vizsgált országban nő az internetfelhasználók száma. Ezt a hírt azonban árnyalja, hogy az újonnan csatlakozók lakossága 66 százalékban nem rendelkezik számítógéppel és az emberek 81 százaléka nem használ internetet.
A számítógép ára az egykori szovjet tagállamokban a legmagasabb, három-négy havi fizetésből lehet megvásárolni. A legkönnyebben pedig Cipruson és Máltán lehet felépíteni egy konfigurációt.
Az internetet leggyakrabban keresésre használják (80 százalék), a megkérdezettek 40 százaléka gyakran tölt le játékokat és zenét, 75 százalékuk levelezik, 32 százalékuk pedig beszélget a hálón.
A vizsgálatban részt vevők 11 százaléka nem tudta, mi az internet, 23 százalékuk pedig kijelentette, hogy nem tudja használni a számítógépet.
Az eEurope+ jelentése elismeri, a most csatlakozott államok sokat tettek azért, hogy tudás alapú társadalommá váljanak, de fontos lenne az interaktív tartalmak fejlesztése, a multimédia és a többnyelvűség szorgalmazása, a számítógépes kurzusok elérhetőségének megteremtése.
Nem minden szegmens tudja azonban hasznát venni a távvezérelt tanulásnak. A hangsúlyos ügyfélkapcsolattal működő területeken például a gyakorlati technikák fontosabbak az elméletben átadható tudásnál. „Amit az értékesítőinknek tudniuk kell, az nem sajátítható el sem könyvből, sem számítógépes programból – mondja Garamvölgyi Ivett, az Otthon Centrum HR divízió vezetője. – Bár nem tartom kizártnak, hogy később előtérbe kerülnek egyéb területek, például a hiteltermékek ismerete, ahol be lehetne vezetni ezt a típusú oktatást, ez jelenleg nem élő kérdés a cég számára.”
Ahogyan a versenyszféra csupán ízlelgeti a szerény múltú lehetőséget, úgy az állami szegmens viszonyulása is felemás. Noha a köztisztviselők rengeteg területen (nyelvek, adótörvények, személyiségfejlesztés, számítógép-használat, médiatréning) képezhetik magukat, nem repesnek az örömtől, hogy immár hálózaton keresztül is megtehetik – hiába támogató a vezetői attitűd. „A közszférában még nem elterjedt a módszer – mondja Gondos Judit, a Pénzügyminisztérium humán főcsoportfőnöke. – Távoktatás keretein belül nálunk az európai számítógépes jogosítvány megszerzésére lehet felkészülni, de a kollégák nemigen élnek a lehetőséggel. Erősen rögzült bennük, hogy a tanulás akkor hatásos, ha a tanár ott ül velük szemben, és szemtől szembe magyarázza a részleteket.”
Gondos Judit úgy vélekedik, amire nincs egyértelmű fogadókészség, azt nem érdemes erőltetni. Ezzel együtt úgy fogalmaz, nem kellene teljesen eltemetni a dolgot. „Nálunk igazán lenne értelme a sokféle tanulásnak, hiszen folyton időhiánnyal küzdünk. De sajnos épp a számítógépes tanulás az, amit a munkatárs halogatni tud, hiszen rábízzuk, mikor foglalkozik az önfejlesztéssel. És hát meg kell hagyni, nem csupán a körükben hiányzik az autodidakta tanulás kultúrája, hanem az ezzel foglalkozó cégek tevékenysége sincs a megfelelő színvonalon.”
Varga Krisztina, az AVIS Business Support Centre humánpolitikai vezetője egy fokkal bizakodóbb: „Most fogjuk kialakítani saját intranetes oldalunkat, amellyel szeretnénk kiaknázni az e-learning kínálta lehetőségeket. Összegyűjtjük majd az összes belső képzést, tesztet, valamint az új belépők orientációs programjának egy modulja is itt hasznosul majd. A nyelvtanulásnak, a számítógép-használat oktatásának szintén ideális terepe lesz ez. A fejlődés ugyanúgy kontrollálható, mint a hagyományos úton, hiszen nyomon tudjuk követni, ki mikor lépett be a rendszerbe, melyik kurzuson ment végig. A modulzáró teszteredmények közvetlenül a HR osztályra érkeznek. Meg kell persze találnunk a megfelelő arányt a személyes oktatás és az e-lear-ning között, hiszen azt nem lehet elvárni, hogy az új munkatárs heteket töltsön a monitor előtt.”
A vállalati tapasztalatok azt mutatják, hogy csak az az oktatási módszer lehet sikeres, amely illeszkedik a meglévő tudáshoz, és építőkocka-elv szerint egymáshoz kapcsolt modulokkal dolgozik. Kudarcra ítélt a távoktatás, ha passzív olvasásra kárhoztat ahelyett, hogy komplett multimédiás eszköztárral aktivizálja a tanulót.
TECHNIKA ÉS EMBER. A hagyományos oktatásnál állandó a visszacsatolás, azonnal feltűnik, ha a tanuló nem ért valamit, vagy nem érzi, hogy szüksége van a hallottakra. A cégek többségénél csupán elmondják az alkalmazottaknak, hogy ezentúl számítógépen is tanulhatnak, hogyan jelentkezhetnek be a rendszerbe és használhatják az adott programot, ám innen elengedik a kezüket. A munkavállalók viszont arról számolnak be, hogy nem boldogulnak önállóan, nyugtalanítja őket, hogy nincs kihez fordulniuk, ha elakadnak, és olykor nem egyértelmű számukra, bizonyos anyagrészeket hogyan hasznosíthatnak a gyakorlatban. Igényelnék, hogy időnként megbeszélhessék tanulási tapasztalataikat másokkal.
Minthogy a távolsági módszer bevezetése jelentős befektetést igényel, érdemes az indulást alaposabban előkészíteni. Nemcsak a technikai háttérre koncentrálni, hanem az emberi tényezőre is. Hamvába hal az a kezdeményezés, amelyik magára hagyja a tanulót azzal, hogy a személyes tanár-diák kapcsolatot teljes mértékben kiiktatja a rendszerből. Talán ez lehet az oka, mindenesetre ott, ahol a részvétel nem kötelező, csupán minden harmadik kolléga érdeklődik annyira a komputeralapú módszer iránt, hogy ki is próbálja, és legtöbbjük hamar beleun a magányos tanulásba, nem fejezi be a megkezdett tanfolyamot.
Nincs értelme tehát pusztán tiszta rendszerekben gondolkodni, ebben az értelemben az e-learning az egyetemi levelező oktatás továbbfejlesztett változata. A képző intézmények ott is szerveznek időnként eligazító konzultációkat, hiszen a személyes találkozó, egy tanár motiváló személye, a jótékony vizsgadrukk továbbra sem pótolható bitekkel.
