Élet-Stílus

Sereghajtó Magyarország internethasználatban

Magyarországon, Portugáliában és Görögországon a legkevésbé elterjedt az internethasználat az EU-n belül a magánszemélyek, illetve az üzleti vállalkozások körében – derül ki az Eurostat 18 tagországra kiterjedő felméréséből.

Hazánkban a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak mindössze 77 százaléka kapcsolódott rá a világhálóra az adatfelvétel 2004. első negyedévi időpontjában. Ez pontosan megegyezik a portugál adattal, s valamennyi más tagállam mutatójánál gyengébb. A magyarországi nagyvállalatok 97 százalékos internetellátottsága szintén a legalacsonyabb ráták közé tartozik (a legtöbb tagállam mutatója 99-100 százalék).

2004-ben a magyarországi háztartásoknak alig 28 százaléka számára volt elérhető a világháló, s ennél az aránynál csak Görögország teljesített rosszabbul (20 százalék). A lakossági internethasználat egyébként Svédországban (82), Dániában (76) és Finnországban (70) a legelterjedtebb. A kis- és közepes vállalkozások körében szintén ez a három északi tagállam illetve Belgium áll a legjobban (96-97 százalék az ellátottság mindegyiküknél).

A felmérés tanúsága szerint az internethasználatot illetően nemcsak a tagállamok között nagy a szakadék, de a nemek között is. EU-átlagban a férfiaknak 51 százaléka aktív a világhálón, a nőknek csak 43 százaléka.

Az Eurostat-felmérésben hét tagállam adatai nem szerepelnek: Belgium, Csehország, Írország, Franciaország, Málta, Hollandia, Szlovákia. A tanulmány igen nagy mintára támaszkodik, a kérdezőbiztosok összesen 151 800 magánszemélyt és 99 332 céget kerestek fel a többi tagállamban (utóbbiak kivétel nélkül 10 főt vagy többet foglalkoztatnak, tehát a mikrovállalkozások nem szerepelnek a felmérésben).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik