Élet-Stílus

Jól fogy a Mac mini és az iPod

Az IDC piacelemzése szerint az iPod és az új Macintosh megnövekedett forgalma miatt javulnak az Apple eredményei Nagy-Britanniában.

Az Apple eladásainak növekedését okozta az új Mac mini és az iPod sikere a szigetországban, jelentették az elemzők a napokban záródott felmérések alapján. Az első negyedéves eredmények azt mutatják, hogy mintegy 27 százalékkal nőtt a Mac asztaligépek és laptopok forgalma az előző év hasonló időszakához képest.

“Ez az év lényegesebb jobbnak látszik, mint az előző volt” – nyilatkozta Ian Gibbs az IDC szakembere. Az iPod jól reklámozta az Apple nevét és sokan vették észre azt, hogy a legújabb termékek hiánypótlóak a piacon.

A PC-s árakkal is versenyre kelő új asztali számítógépek igen sikeresek a vásárlók között, és a laptopok forgalma is 9 százalékkal emelkedett. Az összehasonlítás kedvéért elmondta azt is, hogy a teljes PC-s piac 14.8 százalékkal emelkedett az első negyedévben.

A Mac mini januárban startolt a brit piacon, és azonnal kedvenc lett a kis méretével és – igen alacsony – 339 fontos árával.

Az tény, hogy az Apple megváltozott stratégiája, már nem csak a termékek kitűnő minőségére koncentrál, hanem arra is, hogy ezeket versenyképes áron juttassa a boltok polcaira.

A hazai eladásokkal kapcsolatban kérdeztük Emanuele Massimot a magyarországi Apple képviselet vezetőjét, aki elmondta, hogy az elmúlt évben megduplázódott az asztali számítógép és laptop forgalmuk.


A Mac minivel kapcsolatban szállítási nehézségek léptek fel a – a cég nem számított ekkora sikerre. Itthon idén kb. 1000 darabot szeretnének eladni az újdonságból.

A szintén sikeres iPodból csak márciusban ezret értékesítettek és ezt a havi eladási szintet az év további hónapjaiban is szeretnék megtartani.

Külön kiemelte, hogy az iPod vásárlók a készüléken keresztül megismerkedhetnek az Apple minőséggel és későbbi számítógép vásárlásaikban ez komolyan megjelenhet döntési szempontként. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik