Élet-Stílus

Feketelista a becsődölt utaztatókról

Túl sok az utaztató, ráadásul a korábbi csődök felelősei továbbra is a piacon vannak - derül ki a Manager Magazin havilap utazási körképéből, amely szerint 168 utazási iroda szerepel a szektor „fekete listáján".

A magazin által készített összegzés közli az elmúlt öt évben hivatalból törölt irodák névsorát.

A lap által készített lista a következő címről tölthető le: http://www.managermagazin.hu/content/feketelista.pdf

Az összesen 168 név nyilvánosságra hozatala fontos iránytű lehet az utazóknak, hiszen a törlés idején ezeket a cégeket tisztségviselőként jegyző személyek szerepelnek a Magyar Kereskedelmi és Ellenőrzési Hivatal (MKEH) feketelistáján: hasonló pozíciót utazási irodánál nem vállalhatnak. Habár a listát jelenleg egy szoftver kezeli, így a hivatal tájékoztatása szerint semmi esélyük sincs azoknak, akik „bepróbálkoznak”, a trükkök is finomodtak a piacon.

A magazin végül azokat a kockázatokat elemzi, amelyeket a Délkelet-Ázsiára tavaly decemberben lecsapó földrengés és szökőár jelentett a magyar utazási piacon. A téli szezonban ugyanis több ezer ügyfél mondta vissza a thaiföldi és Maldív-szigeteki utakat, elvileg tehát jelentős veszteségeket okozva az irodáknak. A piaci szakemberek januárban mintegy 200 millió forintra tették az irodák kárát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik