Amikor az üstökösök keringési pályájuk során a Nap közelébe kerülnek, erős felszíni aktivitás kezdődik meg felszínükön, jégpáncéljuk szublimálni kezd. A napsugárzás hatására az üstökösről egyrészt különféle gázok, másrészt kisebb–nagyobb porszemcsék szabadulnak el. A törmelékek nagyjából az üstökös pályáján haladnak tovább.
Néhány üstökös meteoráramával Földünk évente rendszeresen találkozik. Káprázatos csillagászati jelenségek figyelhetők meg egy-egy ilyen találka során. A parányi porszemek ugyanis bolygónk légkörének molekuláival való súrlódásuk következtében azonnal átmelegszenek és felizzanak, felvillanó fénycsíkokként, hullócsillagként tűnnek fel az égen.
Az Orionidák és a Föld pályája
A Halley-üstökös és meteorraja pályáját Földünk évente kétszer, októberben és májusban keresztezi. Az októberi találka csúcspontja október 20-e és 21-e. Az októberi jelenséget Orionidák-meteorrajnak nevezzük.
A meteorrajukat radiánsukról szokás elnevezni. Egy meteorraj radiánsa az a pont az égen, ahonnan a meteorok többsége feltűnni látszik – ez októberben az Orion-csillagképben van. A Halley-üstököshöz tartozó másik meteorraj a május elején látható éta Aquaridák.
A meteorokat azért látjuk egy pontból kiindulónak, mert egy raj meteorjai egymással párhuzamosan, a Földhöz képest ugyanolyan sebességgel haladnak. Az Orionidák a gyors meteorrajok közé tartoznak, másodpercenként 67 kilométeres sebességgel haladnak.
Az Orion-csillagkép a Szíriusz (az égbolt legfényesebb csillaga), a Jupiter és a Szaturnusz által bezárt háromszög középpontjában található.
Az égboltnak ezt a részét kell megkeresni
