Élet-Stílus

Föld-szerű bolygókra bukkantak

Amerikai csillagászok Naprendszerünkön kívül két Neptunusz méretű bolygót fedeztek fel. Európai kollégáik a múlt héten számoltak be hasonló eredményről. Így az idegen csillagok körül keringő ismert bolygók száma 135-re nőtt.

A Kalifornia Egyetem kutatói hawaii, kaliforniai és texasi teleszkópok segítségével két, Földhöz hasonló méretű bolygót találták. Mindkét bolygóra a Doppler-eltolódás segítségével bukkantak rá: ennek lényege, hogy egy bolygó gravitációs „rángatásának” eredményeképpen központi csillagának mozgása változik. E mozgásváltozás igen érzékeny spektroszkóppal mérhető a színkép vonalainak Doppler-effektusa, vagyis helyi ingadozása alapján. A színkép alapján megállapítható a bolygó tömege illetve keringési periódusa is.


Egyébként a közelmúltban egy harmadik Neptunusz méretű bolygóra is rábukkantak. A felfedezés az Európai Déli Obszervatórium kutatóinak nevéhez fűződik, és a felfedezést a múlt héten jelentették be.








Távoli, nagy testvérek
A korábban felfedezett Naprendszeren túli bolygók szinte kivétel nélkül Jupiter, Szaturnusz méretű gázóriások voltak. (A Jupiter tömege 318-szorosa, a Szaturnuszé 95-szöröse a Föld tömegének.) A most felfedezett két bolygó tömege viszont csak 14-szerese, illetve 21-szerese a Földének, ezért a Föld-szerű bolygók, valamint az élet nyomainak a világűrben való keresése szempontjából a felfedezés úttörő jelentőségű.


Gáz, jég vagy kőzet?



A korábban felfedezett exoplanéták szinte kivétel nélkül gázbolygók voltak, a mostani két bolygóról azonban egyelőre semmi biztos nem állítható. Lehetnek a Jupiterhez hasonló gázbolygók. Vagy a Neptunuszhoz hasonló, kőzetből és jégből álló magból és vékony hidrogén-hélium gázburokból álló bolygók. Sőt, az is elképzelhető, hogy a Merkúrhoz hasonlóan kőzetből és jégből épülnek fel.

Az amerikai csillagászok a NASA-val közösen tartott sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, hogy bár a bolygók Föld-nagyságrendűek, számottevően eltérnek bolygónktól. Csillagjukat ugyanis alig néhány nap alatt kerülik meg, és mivel rendkívül közel keringenek hozzá, rettentő forróság uralkodik a csillag felőli oldalukon.

Rák és Oroszlán

A kisebbik bolygó tömege 14-szerese a Földének, és az 55 Cancri csillag körül kering. A csillag a Rák-csillagképben, tőlünk 41 fényévre található. Egy sárga, G-színképosztályba tartozó csillagról van szó, jelenlegi ismereteink szerint négy bolygó kering körülötte. A most felfedezett bolygó alig három nap alatt kerüli meg. A csillag felőli oldalán akár 1500 Celsius fok is uralkodhat rajta. Az ötmilliárd éves csillag körül három másik bolygó is kering: 15, 44, illetve 4520 földi nap alatt téve meg pályáját.

A nagyobbik, most felfedezett bolygó legalább 21 Föld-tömegű, és egy vörös M- színképosztályba tartozó csillag, a Gliese 436 körül kering. A csillag legalább 50-szer halványabb, mint Napunk, és az Oroszlán csillagképben, tőlünk 33 fényévre található. A bolygó szintén közel kering csillagához. Ha légköre gyér, akkor a csillag felőli oldalán akár 377 Celsius fok is lehet, de elképzelhető, hogy földi mértékkel kellemes hőmérséklet is kialakulhatott.



Föld-szerű bolygókra bukkantak 9


Paramétereiket tekintve az amerikaiak által most felfedezett bolygók nagy hasonlóságot mutatnak az európai csillagászok által múlt héten bejelentettel. Annak a bolygónak a tömege is körülbelül 14-szerese a Földének, és központi csillagát szintén rövid idő alatt, kevesebb mint tíz nap alatt kerüli meg. Felszínén a feltételezések szerint 600 Celsius fok uralkodhat, nem valószínű, hogy kialakult rajta az élet.

Egyre több a Föld-szerű bolygó

A kutatók reményteljesnek nevezték, hogy egyre kisebb bolygók kerülnek a csillagászok látókörébe: míg kezdetben kizárólag Jupiter-méretű Naprendszeren túli bolygókra bukkantak, később pedig a Szaturnusz-méretűek voltak gyakoriak, most már három Neptunusz-méretűt is felfedeztek.

A Kalifornia Egyetem csillagászai szerint néhány éven belül nagy valószínűséggel több tucat olyan bolygót ismerünk már, amelyek tömege csupán 10-szerese, 20-szorosa bolygókénak. A csillagászok szerint galaxisunkban akár 20 milliárd bolygórendszer is létezhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik