Tekintettel arra, hogy a szerző filmbolond, Szicíliáról szóló cikkünk első bekezdésébe rángassuk bele rögtön Marlon Brandot: a maffia szülőhazájában csak nagyon kevesen beszélnek suttogva, és az élelmiszer-üzletben többnyire ki kell fizetni az ásványvizet, a tulajdonos csak kivételes esetben teszi vállunkra nehéz kezeit, “vigye csak, majd egyszer kérünk magától valamit” sokat sejtető mondat kíséretében.
Ezt a Szicíliát ugyanis leginkább Amerikában találták ki, a sziget sikátoraiban, főterein viszont az elmúlt évezred görög, római, arab, vizigót, normann és kalabriiai öröksége lebeg. Szicíliában azonnal szembesülünk, hogy a hagyománytiszteletet nem csak a Duna tévé rendezői találták ki: itt ugyanis alulöltözötten kidobják az embert a templomból, aki pedig ránéz egy helyi padre feleségére, azt lelövik. Ezért kell a napszemüveg, bár azon kívül, hogy kézcsók Mario Puzo jogutódjainak, a szigeten nem bukkan fel lépten-nyomon a vendetta szó, hacsak nem vállalkoztunk négy kiló gyatra minőségű heroin átadására Palermo valamely kávézójában.
Palermói kalandtúrák
A kávéházunk állhatna akár a Piazza Olivellán is, amely a nagyra nőtt város barokk negyedében csábítja a turistát. Az óváros több mint megkapó, bár egy recsegő Fiat sebváltója gyakran behallatszik. A váltó jelzőjének jelentősége van, nem titkolhatjuk: az itáliai dél és észak nemcsak a földrajzi távolság miatt fekszik egymástól messze. 
Palermo persze nagy ívben tesz a filigrán milánóiak világi hívságaira, és tegyük hozzá, igaza van: a Cappella Palatinából a La Martorana és a San Cataldo templomok látványánál senki sem kívánhat többet. Arról nem is beszélve, hogy innen egy Totti-köpésre a Monreale katedrálisát csodálhatjuk meg ikonnal, arannyal, kereszttel, szokásos szigeti áhítattal. Erotomán turistáknak pedig a Szégyen terét ajánljuk, ahol minden szobor meztelen, de hasonló habitussal Mondello-t is felkereshetjük, ami csak annyiban különbözik Miamitól, hogy Don Johnson nem mosolyog bele pirosnál az arcunkba. 
A bőség ellenére is vagyunk annyira hidegvérűek, hogy a következő bekezdésben letudjuk az összes várost, emlékművet, kegyhelyet, mert Szicíliára az ember a hangulatért utazzon, ne pedig a családi fotóalbum szisztematikus feltöltése miatt.
Persze, Siracusa erődje, színháza, múzeuma, Hercules-nek emelt templomai, úszásra csábító fürdőhelyei, a világörökség részeként is bejegyzett Templomok völgye kihagyhatatlan turistalátványosság, akárcsak Messina a katedrálisával, Orion és Neptun névre keresztelt szökőkútjaival, órajátékkal kedveskedő tornyával, a forró ékszerdobozként emlegetett Taormina görög színházával és briósba csomagolt fagylaltjával, de Marsala felé félúton is leeshet az állunk, ha fékezünk Selinuteben, hogy Akropolisz- és templomnézésre sarkalljuk összeragadt útitársakat.
Nemes gazok között gázolunk 
Nagy az isten növénykertje, és szerencsénk van, mert Szicílián bele is lépünk. Amerre járunk, kaktusz, pálma, leánder, kefevirág, fikusz, füge, mandula és levendula szegélyezi a kijelölt vagy éppen úttalan utakat – erdőket azonban csak a városok közelében találunk. A sziget közepén pedig jól komponált arányban hegyek, fennsíkok vonultatják fel a zöld-fehér-kék színkombináció ezernyi árnyalatát. Mert hát itt mégiscsak vízzel ölelt körül mindent annak idején Jupiter; lassú és színes halászfalvak, valamint tájidegen ufóknak nézett búvárok jelzik: a tenger végtelen, halat és könnyen felidézhető emlékeket ad. A haragvó kéktől a piszkosfehérig, negyvenöt kiló ecset dolgozik azon, hogy nap mint nap más színben lássuk a tengert, ha kiválasztottuk a köves, kavicsos, homokos választékból az isiászunknak legmegfelelőbb strandot.
Persze, amit a sziget megkapott mélységben, megkapott magasságban is: nem kell Juhász Árpádnak lenni ahhoz, hogy legalább hírből halljunk az Etnáról, amely a maga 3323 méteres magasságával egyszerre jelzi az utat, és a természet legyőzhetetlenségét. Erről leginkább Catania lakossága tudna mesélni, közülük is leginkább azok, akik már nem veszik be azt a dumát, hogy a láva kikerüli a lakott településeket. 
A vulkánhoz felcaplatni lehet gyorsan, lassan, drágán, olcsón, kinek mi tetszik; az biztos, hogy aki gyalog indul útnak valószínűleg hamarabb találkozik mérges kígyóval, mint, aki egy helyi sofőr mögé ül fel a dzsipbe. A kígyókra tényleg vigyázzunk, nem érdemes leellenőrizni, a régészek, hagytak-e valami leletet a kövek alatt, mert könnyen az olasz társadalombiztosítás palermói forgatagában találjuk magunkat. Ha az öngyógyítást választjuk, igyunk egy decit az “Etna tüze” gyógypálinkából.
Olívabogyóval a Napot 
Az igazi Szicíliát azonban szőlőlevélből érdemes kibontani. A sziget falvai ugyanis egy pohár bor után még kívánatosabbak, még akkor is, ha kifejezetten szeretjük a naparcú, cserzett bőrű, szieszta idején kanapén hűsölő, egyéb időszakokban pedig fakeretes székeken ücsörgő, kevés közléskényszerrel megáldott férfiakat.
Itt senki sem siet, és a Nap se sértődik meg, ha esti sétánk alatt villáról kilőtt olívabogyóval akarjuk lelőni a horizontról. A villát azonban használhatjuk ennél gyakorlatiasabb dolgokra is, például együnk vele tésztát, a kanalat azonban hagyjuk az ekcájgban, ugyanis az igazi szicíliaiak a kanalas formációt csak a barom észak-európaiak idétlen marketingtrükkjének tudják be.
A szigetiek egyébként nem esznek sokat, ha reggelizünk, egy darab croissant és egy csésze méregkávé búslakodik a helyiek asztalán, nem úgy, mint délben és este, amikoris három fogást kell készítenie az állását féltő feleségnek. Ezekből az első vagy zöldsaláta vagy pászta, a második salátaágyba rejtett hús, hal, a harmadik meg valami édesség.
|
Látott már zaklatott arcú favágót Calvin Klein pizsamában? Mi sem, de gyanítjuk, vele lehetne jellemezni a Földközi-tenger medencéjének legnagyobb szigetét, ti: egyszerű és sokszínű egyszerre. Akinek kedve van, hetekig tesztelheti az ózonréteget, aki lexikális tudását akarja fejleszteni, barangolhat ősrégi emlékek között. Aki geológiai vonalon mozog, simogathat mélyről kilökött kőzeteket, aki pedig a mediterránum mindennapjait akarja megélni, annak ott vannak a növények, állatok, hangulatok, no meg az Etna tüze.
