Snowboard felnőtt fejjel – új világot jelentő deszka

A lift alatt, a kidolgozatlan pályákon viszont feltűntek a snowboardosok. A felvonó végétől, a hegy tetejéről nem a keskeny ösvényen indultak a széles nagypályához, hanem toronyiránt. Tisztán emlékszem rá, hogy azon tűnődtem, nem kellene megkockáztatnom léccel a snowboardosok nyomába eredni, mert fennakadok az első fán, és legalább kétszer akkora meló az erdőben léccel lejönni, mint deszkán.

Reménytelennek tűnt, hogy egyszer elindulok….

Három idény során fordítva akartam a snowboardozáshoz kezdeni, mint ahogy kellett volna. A sílogikát követve ugyanis a felcsatolt boardot magam elé tettem a völgy oldalára, és megpróbáltam felállni. Vagy előre estem, vagy vissza, teljesen reménytelennek tűnt, hogy egyszer elindulok. A szokásos egy hetes turnusból mindig egy-két napot áldoztam a kísérletezésre, és az ügyetlenkedésemet azért is éreztem igazán megalázónak, mert a síelés viszonylag jól ment. Akkor miért nem vagyok képes a snowboardot megtanulni?

Feladtam elveim, és beiratkoztam egy tanfolyamra

„A japán gyerekek is milyen jól beszélnek japánul, nem lehet az nehéz nyelv” dilemma előtt álltam, és bár részben elveim feladásának számított, de beiratkoztam egy fél órás board tanfolyamra a Les Deuxes Alpes-ban, Európa deszka fővárosában. Itt közölték velem, ha hasra fekszem és onnan nyomom fel magam, akkor nem is tudok hanyatt esni, mert előbb elindul a léc, és ha mégis megállnék, csak visszaengedem magam a finom hóba.

Az első télen a bordám, később az ujjam, aztán a szemüvegem törött el

Akkorát esni síléccel, mint boarddal, képtelenség. Az első télen csak a bordám törött el, mert nem húztam meg rendesen a kötést, és a csavar kiengedett egy fordulónál, én pedig mint a légycsapó, a földre csattantam. Deszka a völgyben, én egy perc alatt egyenletes léptekkel és szitkokkal a nyomában – fél óra túra, egy élet.

Nem adtam fel. Újabb két évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy

leszokjam a homo sapiens által ötmillió év alatt finomra csiszolt egyensúlyozási technikáról, ami viszonylag jól alkalmazható a síelésnél, ha az ember hirtelen elvesztett egyensúlyát igyekszik visszaszerezni. Egyik lábam itt, másik ott, vagy vissza, ha épp úgy tudom megelőzni, hogy hanyatt vágódjak.

Ez a deszkán lehetetlen, amit bizonyít eltört ujjam is. Azt hittem, ha előre lépek, akkor még nem vágódom el. Ám a következő éles kanyarban lábaim fejem fölé kerültek, kezemmel pedig őrült fékezésbe kezdtem. Amikor kivettem a kesztyűből, a gyűrűs ujjam derékszögben – oldalra. Visszahúztam, de azzal többet ártottam, mint használtam. Nem gipszeltettem be, a csontsejtek fél évig izgatták egymást, nem állt le a sejtképződés. 

Egy év múlva ismét nekiveselkedtem. Fejem naponta ötször a hóban, keret nélküli szemüvegem négy méterre. A negyedik zúgás után a szemüveg lencséje kettérepedt, agyam háromba.

Boardozni jó

Boardozni jó. Most különösen, hogy az íróasztal mellől próbálom megfogalmazni, mi is az alapvető különbség a két mozgás között: a síelés csak comb és tánc, csóválás, dinamikus dőlés előre. A deszkán az ember előre-hátra mozgatja a lábait, amikor hanyatt van, majdnem beleül a hóba, amikor pedig előre dőlve kanyarodik, olyan mintha ötszáz köbcentis Hondán fordulna, miközben a deszka íve megkapaszkodik a keményre préselt hóban, és mintha sínen csúszna, szabályos köríven suhan.

Ha már jobban megy a boardozás, az ember ütemesen mozgatja az ágyékát, negyvennel, hatvannal száguldva a völgy, az újabb forduló és végül a forralt bor felé. Erotikus.

Még messze vagyok attól, hogy a felvonó alatt, vagy az

egészen mély hóban, az erdőben, a fák között száguldjak – amiért átszálltam a sílécről a deszkára -, de már megyek hátrafelé, vagyis mindkét irányba, ami kezdettől fogva a leglényegesebb különbség volt a két eszköz használatában.

Síléccel hátrafelé csak gyalult pályán, a gyermekkel lába között ekézik az ember, az első hóekézési leckék során. Mert minek is hátrafelé síelni? De a boardnak nem kell átforgatni a csőrét az ellenkező irányba, ha véletlenül rossz helyre szaladt, bármikor lehet vele csúszni az ellenkező irányba is.

Zéró fölényben síelő gyermekeimmel szemben

Mozgásmániások biztosan értik: ugyanakkor, ugyanott, ugyanannyiért az ember űzhet egy teljesen másik sportot is. Nincs két azonos mozdulat a síelésben és a boardozásban, pedig a külső körülmények tökéletesen egybevágnak.

Arról nem is beszélve, hogy mekkora élmény a kölyköknek, hogy semmivel nem síelnek rosszabbul, mint ahogy én boardozom. Zéró fölény, sőt, Barnabás a nyomomban, és amikor éppen elvágódom, azonnal ott terem: Gyere papa, segítek! Már ezért megérte..