Élet-Stílus

Olvad a Kilimandzsáró hava

A Föld éghajlatának melegedése miatt rohamosan csökken a legmagasabb afrikai hegyet, a Kilimandzsárót borító jég- és hóréteg.

Az 5895 méter magas tanzániai csúcsot borító jégréteg vastagsága 1962 óta 17 méterrel vékonyabb lett, vagyis több mint 40 centimétert olvadt évente. Ha a továbbra is ilyen ütemben folytatódik az olvadás, 2015 és 2020 között teljesen el fog tűnni a hegyóriás fehér sapkája.

Az ohiói egyetem kutatócsoportja Lonnie Thomson geológus vezetése alatt egyhónapi kemény munkával jégmintákat gyűjtött hat furatból a Kilimandzsárón. A minták a jégben lévő, korszakonként különböző összetételű levegőbuborékok révén közel 12 ezer évre visszamenőleg adatokat szolgáltatnak a térség éghajlatáról.

A minták elemzéséből kiderült, hogy míg i. e. 9000-től i. e. 2000-ig enyhébb és csapadékosabb, az azt követő és a közelmúltig tartó időszakban szárazabb, hűvösebb idő uralkodott a hegy térségében. Ugyancsak kimutatták a tudósok, hogy három alkalommal is tragikus következményekkel járó szárazság sújtotta Afrikát: i. e. 6300, 3200 és 2000 körül. A hosszú aszályok súlyosságára jellemző, hogy több virágzó kultúra pusztulását okozták.



Olvad a Kilimandzsáró hava 1

Ingatag időjárás


A legutóbbi – mintegy 4000 évvel ezelőtti – szárazság a bolygó több térségében pusztított: kimutatták a nyomait az Andok perui szakaszán, a 6768 méteres Huascaran hegycsúcson is. A korábbi, nedvesebb időszakban a csapadék a Csád-medencében a jelenlegi évi mintegy 350 milliméter kétszerese volt, s a tó kiterjedése megfelelt a Kaspi-tó jelenlegi felületének.

A Föld éghajlatának változásaira már korábban is következtetni tudtak a tudósok más adatokból, de ez az első alkalom, hogy afrikai jégrétegből vett mintával igazolták a helyi klimatikus ingadozásokról felállított elméletet. – Az első, és úgy tűnik, az utolsó is – tette hozzá Francoise Gasse, az Európai Föld- és Környezettudományi Főiskola igazgatója, aki az ohiói tudósok eredményeit értékelte a Science folyóirat hasábjain.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik