Élet-Stílus

Astra cabrio – Olaszosan

admin
admin

2001. 05. 29. 14:49

Itt a kabrió-szezon – ezt nemcsak azok a szerencsések tudják, akik lehajthatják a tetőt, de azok is érzik, akiknek a dugóban verejtékezve fő a fejük#<#. Éppen idejében mutatkozott be az Opel Astra Coupé széllel bélelt édestestvére, az Astra Cabrio. A "dizájnpápa", Bertone tervei szerint és a művész olaszországi üzemében készülő topless Astra korszakos a maga nemében. Először gyártják ugyanis kategóriájában alapfelszerelésként az elektromotoros működtetésű vászontetőt. Sőt, az ínyencek a központi zár távirányítójával mozgatható tetőt is rendelhetnek felárért, s ez már nem csak kényelmes, hanem igazi nóvum is ebben a kompakt-kabrió szegmensben. Ám ezek a szépívű kocsik használóiktól legtöbbször kompromisszumkészséget is megkövetelnek, mert hiába négyülésesek, vagy nagyon szűk hátul a hely, vagy a csomagtartót foglalja el szinte teljesen a lehajtott tető. Nos, a Bertone-művek tervezői azt is ígérik, hogy a vászonsapkás Astra e téren is meglepetéssel szolgál, mert négy teljes értékű ülésén kényelmesen elférnek az utasok. Emellett a kategória legnagyobb, 330 literes csomagtartójával dicsekedhet a kocsi. Ami pedig a motorokat illeti, a nyitott Astrát háromféle (1,6/1,8/2,2 literes) négyhengeres benzines erőforrással készítik, 100/125/147 lóerővel, ami azt jelenti, hogy – a legkisebb motort leszámítva – bőven a “homlokhorpasztó” 200 kilométeres tempó fölött lehet száguldani a nyitott Opellel. A szeles, olaszos négykerekű szépséghibája csak az, hogy nálunk leghamarabb jövőre dobják piacra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.