Dekor

Pillanatok alatt kigyullad a karácsonyfa, ha nem öntözzük

Az éven ezen szakasza olykor kaotikussá válhat: ajándékokat vásárlunk, kidekoráljuk a lakást, ünnepi vacsorát szervezünk és emellett még milliónyi más dologra is figyelni kell. Karácsonykor sok mindent félvállról vehetünk az egyéb teendők mellett, de egy valamire mindig oda kellene figyelnünk. Ez pedig a karácsonyfa öntözése.

Talán úgy tűnhet, hogy a locsolás semmilyen jelentőséggel nem bír, de a karácsonyfa komoly károkat okozhat otthonunkban és évről évre sok tűzesetről hallani, ami elkerülhető lett volna.

Az amerikai Nemzeti Tűzvédelmi Szövetség videójából kiderül, hogy kevesebb mint harminc másodperc alatt lángra kaphat a száraz fenyő, a tűz pedig pillanatokon belül átterjedhet az egész szobára.

Ha a felvétel nem lett volna elég meggyőző, akkor alább megtekinthetünk egy másikat, amin a száraz és az öntözött karácsonyfák lángra lobbanása közti különbséget figyelhetjük meg.

Fontos, hogy a fát véletlenül se kandalló vagy egyéb fűtőtest közelében állítsuk fel, és az izzókat mindig ellenőrizzük dekorálás előtt. Így feltehetően nem kell majd élesben tesztelnünk a füstjelzőnket.

Mesés hangulatot áraszt az ünnepi díszbe öltöztetett kandalló
Garantált, hogy így duplán tötenek el melegséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik