Szórakozás

Barna Barnabás szeretne megszabadulni lengőbordáitól

A mulatós zenét játszó kiscsécsi herceg újabb őrületet vett a fejébe a bőrfehérítés után.

Barna Barnabás időről-időre megdöbbentő kijelentéseivel és terveivel sokkolja közönségét. Tavaly még úgy gondolta, hogy Michael Jacksonhoz hasonlóan neki is változtatnia kellene bőrszínén, nemrégiben pedig 10 állomásos turnéra indult, ahol ő fizet százezer forintot egy-egy fellépésért.

Most ismét külsején szeretne alakítani, a zavaró dologra pedig legújabb klipje forgatása során eszmélt rá. “Egy időben azt gondoltam, az egyre ritkuló hajam miatt érzem rosszul magam a bőrömben, aztán volt, hogy a füleimmel nemvoltam elégedett, vagy éppen a fogsorommal. Ma már azonban tudom, mi az igazság. Az új klipemben egy rendkívül kicsi és szűk helyen kell majd lennem egy-egy felvétel kedvéért. El is próbáltuk, de nagyon nehezen ment. Ekkor jöttem rá, hogy a lengőbordáim feleslegessé váltak. Edzeni is próbáltam egy időben, de az én alakommal nincs baj, csak a törzsem szélesebb a kelleténél. Sokszor a koncerteken a könyököm a bordámnak ütközik. Kés alá fekszem, és ha igazak a pletykák, az operáció után nemcsak sukár leszek, de olyan hírességek nyomdokaiba lépek, mint például Britney Spears” – mesélte a Borsnak Magyarország első hercege, aki egyelőre keresi a megfelelő orvost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik