Szórakozás

Kulcsár Edina halogatja az esküvőjét

A világ második legszebb nője évek óta tologatja az esküvőjét, de a párja nem bánja.

Kulcsár Edina mindig hangsúlyozza, hogy a barátja, Máté nagyon fontos számára, ennek ellenére az esküvőjük már jó ideje várat magára.

“A párommal, Mátéval hatodik éve vagyunk együtt, és két éve kérte meg a kezemet. Úgy volt, hogy 2014-ben lesz az esküvő, de a korhatár miatt a tavalyi volt az utolsó alkalom, hogy jelentkezhettem a Miss World Hungaryre, ezért elhalasztottuk a nagy napot. Ha jön egy olyan munka, amely a pályám szempontjából fontos lehet, akkor sajnos megint csúsztatunk az esküvőn. Így történt az idén is, hiszen most sok felkérésem adódott” – mondta a Blikknek a világ második legszebb nője, aki bugyi nélkül lépett a monacói herceg elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik