Szórakozás

Tóth Andi szülei nem találnak munkát

Az X-Faktor 16 éves győztesének továbbra is nélkülöznie kell szüleit, mert Budapesten nem kapkodnak értük két kézzel.

Tóth Andi már győzelme mámorában kész tervekkel állt elő a jövőt illetően. Elmondta, hogy szülei felszámolják nagyváradi életüket, és mindenki a fővárosban fog élni, egy családként. Ehhez képest a fiatal énekesnő már hetek óta albérletben él a nagymamájával, miközben szüleit csak nagyon ritkán láthatja.

“A szüleim a legutóbbi találkozásnál azt mondták, hogy egy darabig biztosan nem tudnak jönni, legalább egy hónapig nem látjuk egymást viszont. Emiatt persze szomorú vagyok, de tudom, hogy nem egyszerű az egész életüket feladni, és Budapesten előröl felépíteni mindent. És sajnos az sem kivitelezhető, hogy kétnaponta több órát utazzanak, hogy találkozni tudjunk. A debreceni koncertemre viszont mindenképpen eljönnek!” – kezdte a Vasárnapi Blikknek Andi.

 Fotó: Berecz Valter

Annak pedig, hogy nem egyesülhetett idáig Magyarországon a család, hétköznapi magyarázata van. A szülők nem találnak új munkát, és a kinti házuk eladása sem megy olyan gyorsan, mint ahogyan azt gondolták. “A házeladás és a munkakeresés nehezebb, mint gondoltuk, de azért nagyon bízom benne, hogy fél éven belül megtörténik a költözés. Addig pedig maradok a nagymamámmal albérletben” – mondta a tehetség, aki a verseny óta nem unatkozik. Fellépései, és zenei karrierje mellett, a Madách Színházban is szerepet kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik