Szórakozás

Soma szüzességük elvesztéséről faggatta vacsoravendégeit

A Hal a tortán e heti csapata rögtön érdekes témákkal indított.

Soma Mamagésa ezúttal sem okozott csalódást – legalábbis vacsorájánál most is a szex és az ezotéria témakörét járta körül vendégeivel. Ezt egyébként Fluor Tomi előre megjósolta, de arra talán még ő sem számított, hogy a első szexuális élményük időpontja is fontos szerepet tölt majd be az est folyamán.

Pedig így lett, a melleivel beszélgető Soma ugyanis eszerint szolgálta fel az ételeket, és így persze a nézők is igazán hiánypótló információkkal gazdagodhattak. Hiszen honnan máshonnan tudhattuk volna meg, hogy Aleska és Steiner Kristóf 15, Soma és Fluor 17, Iszak Eszti pedig 19 évesen vesztette el szüzességét.

És ha ennek kitárgyalása nem lett volna elég sokkoló kezdés a vendégeknek, akkor a meglepetésprodukcióban még a sámánnak öltözött, doboló Somát is megnézhették; sőt, még be is csatlakozhattak hozzá.

Kíváncsian várjuk, mivel tudják ezt még überelni a következő adásban….

Ajánlott videó

Olvasói sztorik