Szórakozás

Beyonce a legjobban kereső énekesnő

A tavalyi első Madonna viszont még a top 10-ből kicsúszott, Lady Gaga bevételei is jelentősen csökkentek. Beyonce a becslések szerint 115 millió dollárral (28 milliárd forint) gazdagodott a 2014 júniusát megelőző 12 hónapban.

A 33 éves énekesnő éves jövedelmének zöme világkörüli turnéjából származik – írja az MTI a Forbes közleménye alapján. Beyonce a rangsorban olyan kolléganőit előzte meg, mint Taylor Swift, aki 64 milliós (16 milliárd forintos) bevételével a második helyen végzett. A harmadik helyre a tavalyi nyolcadik, Pink ugrott előre 52 millió dollárral (13 milliárd forinttal).
“Beyoncé 95 koncertet adott az általunk vizsgált időszakban, ami átlagban városonként 2,4 millió dolláros bevételt jelent” – írta a Forbes a Pollstar kereskedelmi magazin adataira hivatkozva.

Az R&B-sztár önmagáról elnevezett albuma, amely tavaly decemberben jelent meg, ugyancsak hozzájárult tetemes anyagi gyarapodásához.

Ők sem állnak rosszul

Rihanna 48 millió dollárral (12 milliárd forinttal) és Katy Perry 40 millió dollárral (tízmilliárd forinttal) került be az első öt legjobban kereső énekesnő közé.A tavalyi rangsort Madonna vezette, de idén az első tíz között nem olvasható a popdíva neve. Lady Gaga a 2013-as másodikról egy év alatt a kilencedik helyre esett vissza 33 millió dollárra becsült idei jövedelmével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik