Szórakozás

Családjával forgat realityt Hajdú Péter

A TV2 műsorvezetője bevállalta, hogy feleségével, gyermekeivel és édesanyjával szerepeljen az Édes életben.

Hamarosan Hajdú Péter életét is nyomon követhetik az erre kíváncsiak a TV2 Édes élet című műsorában. A showman az egyik főszerepet kapta meg, aki családjával együtt látható a képernyőn, és ezzel betekintést enged majd négytagú családja mindennapjaiba.

“Összesen négy napig forgattunk a stábbal, rendkívül izgalmas és érdekes volt a munka, hiszen sokszor nem úgy alakultak a szituációk, mint ahogy arra számítottunk. Édesanyám, Kata és a gyerekek, Noncsi és Dávidka is voltak olyan áldozatkészek, hogy belementek a forgatásokba, de tudom, fárasztó négy nap volt ez az egész család számára. Az egész napos forgatási munka szinte semmi nem volt ahhoz az érzelmi megpróbáltatáshoz képest, amin mind a gyerekeknek, mind nekünk, szülőknek keresztül kellett menni. Mivel forgott a kamera, nem tudtunk semmilyen érzést eltitkolni a nézők elől, így őszintén láthatják, milyen is a mi életünk. Volt, amikor muszáj volt otthagyni Noncsit a strand előtt, aki sírva könyörgött, hogy maradjak vele, de nem tehettem, hiszen szerveznem kellett a miskolci sörfesztivált” – mondta a Borsnak Hajdú, aki egyelőre nem akarja további munkának kitenni a családját, így akárcsak Détár Enikőt vagy Schobert Norbit, csak néhány hét erejéig láthatjuk majd a képernyőn.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik