Szórakozás

Így telnek a kétgyermekes Ördög Nóra mindennapjai

A műsorvezető nemrég adott életet kisfiának, és most blogjában számolt be arról, hogy sikerül helytállnia a két kicsivel.

Ördög Nóra kisfia, a kis Vencel még csak két és fél hetes, nagyobb gyermeke, Mici pedig alig múlt 15 hónapos. Nem lehet egyszerű az élet a két csöppséggel, amiről a TV2-höz igazolt műsorvezető most Kisfelfedező nevű blogjában is hosszasan vallott.

“Alapvetően szépen rendben telnek a hetek Vencel születése óta, a hétköznapjaink is kezdik megtalálni az új kerékvágást, és néha már nekem is sikerül fölevickélni a vízfelszínre, ahol vehetek egy-egy mély levegőt. Túl vagyunk az első sétáinkon is a két gyerekkel egyszerre…. (…) …. a pihentető alvás mostanában erősen hiánycikk, de szerencsére tükröt sem látok túl gyakran, úgyhogy nem szembesülök lépten-nyomon a karikáimmal” – írja Nóra, aki egy séta alkalmával jött rá, hogy tulajdonképpen sikeresen boldogul örökmozgó kislányával és újszülött kisfiával egyaránt.

“…pár nappal ezelőtt bekövetkezett az is, amiről korábban rémálmaim voltak: sétáltunk, Vencel épp matrica-üzemmódban a mellkasomra tapasztva, Mici pedig szokás szerint századszor is elindult világgá, úgyhogy nem volt más választás, őt is fel kellett venni, hogy belátható időn belül eljussunk az autóig. Ugyan lett volna segítségem, mert anyukám is velünk volt, de neki is jutott bőven csomag, úgyhogy egyszerűbbnek tűnt nekem felkapni őt is. (Végül is 9 hónapos pocakkal is megtettem milliószor, nagy különbség nincs, gondoltam…) Mici persze fickándozott, és majd leszakadt a karom, de mégis olyan jó volt! Erősnek éreztem magam, és feltöltött a tudat, hogy ura vagyok a helyzetnek! Itt cipelem mindkét gyereket, és elbírok velük!”

A Miciről és babakocsis kisöccséről készült fotót IDE kattintva tudja megtekinteni.

Pillantson bele Ördög Nóra életébe nálunk! Kattintson!

És ezt olvasta már? Pihenéssel készül az új szerepre Dukai Regina.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik