Szórakozás

Pataky Attila 5 millióra perli a bankját

Az énekes is hitelcsapdába került, miután öt évvel ezelőtt 45 milliós kölcsönt vett fel. Most pert indított a bank ellen, mert szerinte a banki bűnözés áldozata lett.

Pataky Attila nehéz időszakot él meg. A múlt héten elveszítette imádott édesanyját, milliós tartozása miatt pedig még mindig főhet a feje, ezért különösen örül a devizahiteleseket segítő törvénynek.

Az énekes svájcifrank-alapú hitelét már alig tudta fizetni, ezért kért kölcsön barátjától, aki nyolcmillió forinttal segítette ki, hogy át tudjon térni a forintalapú törlesztésre. A zenész még így is 28 millióval tartozik bankjának, ezért döntött úgy, hogy az igazságszolgáltatáshoz fordul.

„Kiszámoltam, nagyjából 5 millió forint jár most nekem vissza. Nagyon örülök, hogy végre ilyen magas szinten elindult valami. Az alagút végén elkezdett látszani a fény, menjünk végig rajta” – mondta reménykedve Pataky a Blikknek.

Az Edda frontembere persze nem az egyetlen híresség, akinek mai napig gondot okoz óriási hitele. Kökény Attila, Kóbor János, Baby Gabi vagy Ganxsta Zolee is csapdába esett. Utóbbi például már annyira belefáradt a témába, hogy inkább nem is törődik vele: „Nem érdekel ez a téma. Nem is szeretnék már ezzel kapcsolatban nyilatkozni. A bankokról sem akarok mondani semmit. Elég volt!” – fakadt ki az iskolától rettegő rapper.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik