Szórakozás

Zana József már nem kell a színházaknak

A 75 éves színész szerint csak a fiatalok kapnak lehetőséget, akiktől már a tehetség sem elvárt követelmény.

Zana József teljesen felépült pár hónappal ezelőtti betegségéből, munkája azonban továbbra sincs. A művész több színház ajtaján is kopogtatott már, de egyelőre senki nem tartott rá igényt.

“Felhívtam néhány színházigazgatót, akik ígérték, hogy visszahívnak, de azóta se kaptam hírt felőlük. Úgy döntöttem, hogy most már nem foglalkozom velük, majd ők keresnek, ha szükség van rám. Nincs emiatt rossz szájízem, csak kevesebb pénzem. A karrierem során a legnagyobbakkal állhattam színpadon, akik még igazán értettek a szakmához” – mesélte a művész a Hir24-nek.

“Ma már az sem baj, ha egy énekes raccsol vagy egy színész nem tud normálisan beszélni. A tehetségkutatókban sem tűnnek fel kiemelkedő személyiségek, inkább csak átlagos előadók. Mostanság pedig az is divat, hogy a nők még nyolc hónapos terhesen is a közönség vagy a kamerák előtt állnak, pedig szerintem ilyenkor már nem kéne szerepelni” – folytatta Zana, akinek ilyen körülmények mellett esélye sincs, hogy rendezze kilátástalan anyagi helyzetét.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik