Szórakozás

Szűcs Judith nem titkolja az arcplasztikát

A diszkókirálynő úgy tartja, az idő múlásával sem szabad lemondani egy nőnek arról, hogy reggelente elégedetten nézhessen tükörbe.

„Azért nem titkolom a plasztikai beavatkozásomat, mert tudom, hogy rengeteg kortársam szégyelli az efféle eljárásokat. Sőt érdeklődni sem mer, nem tudja, kinek is tegye fel a megfelelő kérdéseket” – mondta a BEST magazinnak az énekesnő.

fotó: RTL Klub

„Én annak a híve voltam már korábban is, hogy jobb megelőzni a dolgokat, ezért nem ez az első eset, hogy plasztikai sebészhez fordulok. Tavaly októberben műtöttek. Ezt a lehetőséget a 60. születésnapomra kaptam a családomtól. Eddig is volt már egy mellkorrekcióm, de ami az arcomat illeti, a korábbi kisebb kezelések után csak most szántam rá magam egy teljes arcfiatalító műtétre. A hagyományos arcplasztika mellett még a saját testzsírommal is végeztek feltöltést. Be kellett látnom ugyanis, hogy egy idő után az arcbőr sajnos veszít a rugalmasságából, és ezen nem segítenek a krémek. Csak műtéti megoldással lehet megőrizni a korábbi állapotot” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik