Szórakozás

Meghalt Elizabeth Taylor

A filmsztár 79 éves korában egy Los Angeles-i kórházban hunyt el.

A gyászhírt Sally Morrison, Elizabeth Taylor képviselője jelentette be.

Tájékoztatása szerint a filmcsillag négy gyermeke – Michael Wilding, Christopher Wilding, Liza Todd és Maria Burton – jelen volt a kórházban. A színésznő halálát szívproblémák okozták: hat hete szívszélhűdés miatt kórházban ápolták.

Elizabeth Taylor 1932. február 27-én született Londonban, így bár szülei amerikaiak voltak, a brit állampolgárság is járt neki.

Pályáját gyerekszínészként kezdte, később pedig azzal lett igazi sztár, hogy nagyszerű alakításai mellett viharos magánéletével és botrányaival is gyakran a sajtó figyelmének középpontjában maradt.

Az életével kapcsolatos legkülönösebb fordulatok egyike, hogy Richard Burton színészhez kétszer is feleségül ment (Taylor egyébként összesen nyolcszor kötött házasságot).

Liz Taylor és Richard Burton egyébként épp egy hollywoodi szuperprodukció, a Kleopátra forgatásán ismerkedtek össze és szerettek egymásba (a Kleopátra egyébként arról is híres, hogy Hollywood történetében e filmben lépte át először egy színész gázsija az egymillió dolláros álomhatárt – Liz Taylor kapott ennyit az egyiptomi fáraónő megformálásáért). A pletykák szerint a Marcus Antoniust alakító Richard Burtonnel igazán mindig akkor kezdtek csókolózni, miután a filmbeli csókjeleneteket felvették, és a kamerák leálltak.

Egy kis ízelítő a film hangulatából:


A Taylor-Burton páros egyik legnagyobb sikerét Edward Albee Nem félünk a farkastól (1966) című színdarabjának filmes adaptációjával érte el, a filmet 13 Oscar-díjra jelölték, köztük Elizabeth Taylort is, aki meg is kapta a legjobb női alakításért járó szobrot (korábban, a Modern kaméliás hölgy-ért már 1960-ból is volt egy Oscarja).

A film előzetese (Taylor egy alkoholista, elhízott, középkorú nőt alakít benne, igen hitelesen):

Elizabeth Taylor pályafutása során összesen közel hetven filmben szerepelt, amelyekért 7 Oscar-jelölést kapott. Utoljára 2001-ben a These Old Broads című tévéfilmben vállalt szerepet.

Magánéletbeli botrányai mellett a színésznő ritka és drága ékszerkollekciójáról és jótékony célok melletti elhivatottságáról is híres volt.

Korábbi házasságaiból a színésznőnek 4 gyermeke született. Leghíresebb férjétől, Richard Burtontől azonban nem esett teherbe, így végül egy német kislányt fogadtak örökbe közösen. A házaspár 1972-ben Magyarországon is járt: Burton itt forgatta a Kékszakáll című filmjét, Elizabeth pedig elkísérte őt Budapestre, és a magyar fővárosban ünnepelte 40. születésnapját. Az eseményen számos világsztár tette tiszteletét, például Grace Kelly monacói hercegné.

Legutóbbi férjétől, a nála 20 évvel fiatalabb Larry Fortenskytől Taylor 1996-ban vált el.

Számos híresség mellett a sztár barátságot ápolt Michael Jacksonnal, és nyíltan melléállt az énekes 2005-ös perében, amikor Jacksont gyerekek szexuális zaklatásával vádolták – és végül felmentették.

Az utóbbi években Taylor többféle betegségben szenvedett: szívbetegsége mellett kezelték agydaganattal és bőrrákkal is, csontritkulása pedig szinte folyamatosan kerekes székbe kényszerítette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik