Kossuth térre hirdettek jobboldali szervezetek „Ne Féljetek! 2.0” címen kormányellenes tüntetést, ami a tervek szerint közösségi workshoppá alakulhat át.
Az esemény fő szervezője a Köztér nevű médiaoldal, amelyről a Válaszonline pénteken írta meg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak egyik érdekeltsége százmilliókat öntött az ellen-Partizánként megálmodott projektbe.
Mindenesetre a következőképpen harangozták be a tüntetést: „Eseményünk egy olyan pártpolitikától mentes rendezvény, ahol nem a pártok, hanem Magyarország jövője és az emberek vannak a fókuszban. Szeretnénk megmutatni, milyen a tiszta és értékalapú gondolkodás a gyakorlatban”.
Beszédek a Kossuth téren
Az MTI összefoglalója szerint a tüntetés felszólalói a közösségen belüli összefogást, a jobboldal önvizsgálatának és újjászervezésének fontosságát, valamint a nemzeti érzelmű civilek feladatait hangsúlyozták.
Renge Zsolt és Szabó László a jobboldal hitelességének és korábbi irányának kérdéséről beszéltek, míg Huth Gergely Magyar Pétert, Tarr Zoltánt és Ruff Bálintot bírálta, akiket az ország egyik felének megfélemlítésével és üldözésével vádolt. Huth szerint eljön a valódi elszámoltatás ideje.
A civil összefogás fontosságát emelte ki Skrabski Fruzsina és Teleki Béla is, Ábrahám Róbert pedig arról beszélt, hogy a revánsvágy helyett építkezésre és a fiatalok „visszanyerésére” van szükség. Kurucz Dániel, a KözTér alapítója szerint a jobboldalnak már a 2030-as választásra kell készülnie, ahol kétharmaddal kell legyőznie a Tiszát; szerinte ehhez választási programot is el kell kezdeni írni.
Az eseményen három közösségi felszólaló is beszédet mondott, őket a videón előzetesen beszédet beküldők közül választották ki a szervezők. A rendezvényt táncház és zenei program zárta.
A 24.hu beszámolója a tüntetésről itt olvasható:

