Hátralévő életünk egyik leghűvösebb nyarát szenvedjük el éppen, csak közösen, új szemlélettel lehet felkészíteni Budapestet az új helyzetre – írta a főpolgármester, szakmai vizsgálatok adataira hivatkozva, pénteken, a Facebook-oldalán.
Karácsony Gergely azt írta, hogy minden felhasznált szimuláció, minden vizsgált forgatókönyv a város minden pontján melegedést jelez. A század közepére évente 1–3,5 hét többlet hőségriadós nappal és 2–4 hét többlet trópusi éjszakával kell számolni.
Ez azt jelenti, hogy a ma még rendkívülinek tekintett hőség rendszeres nyári üzemállapottá válik. A hőségriadó a jövőben nem eseménykezelés, hanem szezonális üzemeltetési feladat lesz
– mutatott rá a főpolgármester.
Új szemlélet kell
Kiemelte, hogy a terhelés a városon belül nem egyenletes: a legnagyobb növekedés a pesti oldalon, a legkisebb természetesen a Budai-hegyek térségében jelentkezik, és a város legmelegebb magja a jövőben is a belváros marad.
Erre a várost felkészíteni csak közösen, új szemlélettel lehet – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Budapest ebben az elmúlt években is irányt mutatott.
Tulajdonképpen minden megszerezhető uniós forrást erre költöttünk, csakhogy abból az Orbán-kormány idején kevés jutott. Zöldet, vizet, fenntartható energiát és zöldebb közlekedést fejlesztettünk, a most hazahozott uniós források felhasználásának és a város pénzügyi konszolidációjának egyik legfőbb célja, hogy Budapest nagyobb léptékben folytathassa ezt a munkát
– írta. A főpolgármester kitért arra is, hogy az éves csapadékösszeg kis mértékben növekszik majd: átlagosan 1 százalékkal a 2030–2050 és 3–5 százalékkal a 2050–2070 időtávra.
Akár 13-mal több viharos nap
A csapadék mennyisége várhatóan nyáron csökken, a többi évszakban növekszik majd.
A 10 millimétert meghaladó csapadékú napok száma minden szimulációban növekszik. A viharos napok éves száma 3–13 nappal emelkedik. Ez a fasorok és zöldfelületek fenntartásában, valamint a légvezetékes hálózati elemek üzembiztonságában jelent többletterhelést – hívta fel rá a figyelmet a főpolgármester.
A bejegyzés szerint a Főpolgármesteri Hivatal klímafőosztályának vizsgálata alapján a város túlnyomó részén 3–5 Celsius-fok emelkedés, a külső pesti kerületek egyes – jellemzően újonnan beépült – területein 6 Celsius-fok felett várható.
